Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. május 12. vasárnap
Pongrác, Gyöngy
Holnap: Szervác, Imola, Imelda napja lesz

Archív híreink 2014

December 19-én, pénteken került sor Dabas Város Önkormányzatának hagyományos Sportgálájára az OBO Arénában, ahol idén is átadták az Év Sportolója, az Év Csapata díjakat és a Dabas Város Sportjáért kitüntető címet.

Az eseményről készült  videofelvételt és a díjazottak névsorát, valamint méltatásaikat tekinthetik meg olvasóink az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

November 8-án a Zlinszky család meghívására többtucatnyian érkeztek a családi kúria kertjébe, ahol az önkormányzati képviselők, civilszervezeti tagok, intézményi dolgozók őshonos gyümölcsfákat ültettek.

A közel kétszáz csemetéből álló ültetvény annak az együttműködésnek a szép példája, amely a táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzését tűzte ki céljául. A kezdeményezéshez több egyházmegye mellett városunk is csatlakozott.

Dabas Város Önkormányzata november 30-án, advent első vasárnapján 16.00 órától tarja ADVENTI VÁROSHÁZI ESTÉJÉT a Szent István téren, ahol az alkonyat beálltával kigyúlnak az ünnep fényei.

A rendezvényre látogatókat színpadi műsorok és kézműves foglalkozások várják.

Dabas Város Önkormányzata november 22-én köszöntötte az 50-60 éves házassági évfordulósokat, sőt idén először az 55-56-70 éves jubiláló párok is csatlakoztak az ünnepeltekhez.

Ezen a szombat délutánon zsúfolásig megtelt a Városháza nagyterme családtagokkal, unokákkal, dédunokákkal, hiszen 30 jubiláló házaspár fogadta el a meghívást és 27 pár meg is jelent a rendezvényen. Az idősek aláírásukkal erősítették meg házassági esküjüket a város anyakönyvvezetője előtt, majd Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte őket és átadta az önkormányzat ajándékait.

Tisztelettel meghívom Önt, családját, barátait a Térségi Holokauszt Emlékpont TUSÁK-BRAGYOVA HÁZ avatóünnepségére, a kiállítás megtekintésére és az ezt követő filmvetítésre, amelyre 2014. november 28-án, pénteken 14.00 órától kerül sor a  Dabas, Fő út 31. szám alatti felújított épületben.

Kőszegi Zoltán
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata november 13-án, csütörtökön köszöntötte a település szociális dolgozóit a Városházán megrendezett ünnepségen.

A rendezvény elején a Múzsák AMI diákjai és a Bazsalicska Citerazenekar tagjai adtak ünnepi műsort, majd Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester üdvözölte az egybegyűlteket.

November 28-án térségi holokauszt emlékpont kerül átadásra Dabason.

Kérjük a lakosságot amennyiben a zsidó vallással kapcsolatos kegytárgyak illetve a Tusák-Bragyova cég által gyártott szódás üvegek vannak a tulajdonában, és hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a tárgyak kiállításra kerüljenek keressék az önkormányzat kabinetirodáját. Elérhetőség: 06 29 561 212

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelettel meghívjuk Önt, családját és barátait a 70 évvel ezelőtt,  1944. novemberében kivégzett dabasi-szőlősiek  tiszteletére állított emlékoszlop avatóünnepségére.

Időpont: 2014. november 8. (szombat) 15.00
Helyszín: A Dabasi-szőlősi park (Tinódi utca, Toldi utca kereszteződése)
Közreműködik: a Kovács Sámuel Tüzércsapat
Az emlékoszlop alkotója: Varga László, Karacsné Takács Éva- és Pro Urbe-díjas dabasi fafaragó

          Feldman László                                                     Kőszegi Zoltán
               képviselő                                                           polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Közösségi gyűjtések eredményeként és az Önkormányzat "megduplázó" támogatási segítségével megvalósulhatott egy nagy része a gyóni és a szőlősi városrészek óvodáinak játszótér felújítási törekvéseinek.

További információkat a témában az alábbi videoriport megtekintésével kaphatnak az érdeklődők.

Print Friendly, PDF & Email

Szeptember 28-án, vasárnap délután egy nagyszabású táncszínház-produkcióval és egy díjátadó gálával zárult a XVI. Dabasi Napok rendezvénysorozat.

Az esemény nyitányaként a Fitos Dezső Társulat, a gödöllői és a szentendrei néptánc társulat közös produkciójában gyönyörködhettek a nézők. A fergeteges táncszínházi előadás több magyar tájegység táncait, dalait és gyönyörű, színpompás népviseletét sorakoztatta fel a közönség előtt.

A Városi Könyvtárnak otthont adó Halász Olivér kúria épületének felújítási munkálatai az idei évben a télikert és a homlokzatok restaurálásával folytatódnak, valamint infrastruktúrális fejlesztésként új parkoló és járdarész kerül kiépítésre az épület mellett.

További részleteket a munkálatokról a következő videoriport megtekintésével kaphatnak az érdeklődők.

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelettel meghívom Önt és családját az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésünkre (Kossuth Lajos u. és a Vasút u. kereszteződése)

Helyszín: a gyóni városrészközpont, 56-osok obeliszkje (Kossuth Lajos u. és a Vasút u. kereszteződése). Időpont: 2014. október 23., csütörtök 16.00 óra

Kőszegi Zoltán
polgármester

Tisztelettel meghívom Önt, családját és barátait Kossuth Lajos édesapja, Kossuth László síremlékének avatóünnepségére, amelyre 2014. október 10-én, pénteken 17.00 órakor kerül sor a Református öregtemető – Kegyeleti parkban (Dabas, Zlinszky u. 1.)

A síremlék és az obeliszk áttelepítésére és méltó környezetben való elhelyezésére Kossuth László halálának 175. évfordulója alkalmából kerül sor.

Kőszegi Zoltán
polgármester

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2014 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára.

Pálinkásné Balázs Tünde                                                          Kőszegi Zoltán
      alpolgármester                                                                    polgármester

Print Friendly, PDF & Email

A Dabasi Napok keretében átadásra került Felsődabason a Nemes-kúria.

A Halász program keretén belül megújult épületről Kosztolányi Gyula, a városrész képviselője mesél és mutatja be a részleteket az alábbi videoriportban.

Print Friendly, PDF & Email

2014. szeptember 7-én került megrendezésre idén Dabas-Sáriban a hagyományos Szüreti Felvonulást.

A menet a Sári városrész szinte minden részét bejárta, a csikósokat, fogatosokat és a  hagyományőrző csoportokat szívesen fogadták a régi és új vendéglátó közösségek, akik idén is finomabbnál finomabb hagyományos házi készítésű ételekkel, süteménnyel, borral, pálinkával várták a felvonulókat. A bőséges kínálás után pedig együtt ünnepeltek, táncoltak a felvonulókkal.

Print Friendly, PDF & Email

Az elmúlt hetekben idegenforgalmi szakemberek érkezett Dabasra Üzbegisztán legnagyobb tartományából, Ferganából. A delegáció célja, hogy ismerkedjenek hazánk kulturális szokásaival és idegenforgalmi nevezetességeivel a későbbi turisztikai együttműködés kiteljesítése érdekében.

A delegációval és Szandhofer János alpolgármesterrel készült riportot tekinthetik meg olvasóink az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.