Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. október 3. csütörtök
Helga
Holnap: Ferenc, Edvin, Zóra napja lesz

Videogaléria 2020

Január 14-én 12 óra 45 perckor a Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére szólaltak meg a Kapisztrán–Hunyadi Emléktorony harangjai, majd a II. világháborús emlékműnél a Táncsics Mihály Gimnázium diákjai verssel és énekkel  idézték  meg a kor fájdalmas szellemét.

Pásztor Gergely ünnepi beszédében felelevenítette azt a láncreakciót, ami a Don-kanyarig vezette a magyar csapatokat. Kőszegi Zoltán polgármester felidézte, hogy a történelem még velünk él, és arra kérte a diákokat, beszélgessenek a családjuk idősebb tagjaival az elmúlt század eseményeiről. Emlékezzenek azokra az ősökre, akik sokat tettek a hazáért és akiknek hálásak lehetünk azért, hogy ma itt élhetünk. A megemlékezés végén az intézmények, a civil szervezetek, az önkormányzat jelenlévő tagjai egy közös koszorút helyeztek el az emlékműnél.

Az új évezredből már mögöttünk hagytunk két évtizedet, az új évezred első évszázadának egyötödén már túl vagyunk.

Kedves  Dabasiak!  Nagyon  sok  dolgunk van. Nagyon sok tervünk és álmunk van, amiknek a megvalósítását  már  most  2020-ban  elkezdjük. Egy új időszak kezdődik Dabas életében is. Van egy álmunk, van egy tervünk, aminek a „Dabas 2030” nevet adtuk. A 2030-as, jövőbeli Dabas építését, a régi értékek megőrzése mellett most fogjuk elkezdeni.

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.