A Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel-díjat minden évben egy olyan személy veheti át, aki munkássága jelentős részében Dabason dolgozott. Munkája, embersége példaértékű volt, a tanítványok, a kollégák és a szülők között is, valamint aki kiemelkedő teljesítményt ért el az óvodai, iskolai oktató-nevelő munkában, a tehetséggondozás területén, magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültsége alapján élen jár az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában és alkalmazásában. A felsorolt szempontok figyelembevételével, 2021-ben Dabas Város Önkormányzata Valentyikné Szakál Mártának adományozta a díjat.
Valenytikné Szakál Márta a Táncsics Mihály Gimnázium intézményvezető-helyettese 2001-től dolgozik a köznevelésben. Márti, minden diák „ Márti nénije” pályáját a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégiumban kezdte meg, mint nevelési területért és felnőttképzésért felelős vezető. Feladatai közé tartozott a sokszínű vezetői munkakör minden területe, amelyhez elmélyült szakmai hozzáértésre és magasfokú empátiára, együttműködési és konfliktuskezelési kompetenciákra volt szükség. Ő foglalkozott az intézményi dokumentumok törvényességének ellenőrzésével, a gyermek-és ifjúságvédelmi feladatokkal, a szabadidő tartalmas megszervezésével és a minőségbiztosítással. Munkájáról mind főnökei, mind munkatársai és beosztottjai csak elismerőleg nyilatkoztak. Szakmai elkötelezettségének ékes bizonyítéka, hogy a köznevelésben eltöltött két évtizede alatt az egészségügyi főiskolai oklevél megszerzését követően négy szakirányú végzettséget szerzett, pedagógia szakos nevelő, pedagógia szakos bölcsész, pedagógia szakos tanár és szakvizsgázott pedagógus-közoktatásvezető diplomát. Mindezek mellett tizenhárom képzésen, tanfolyamon vett részt, európai uniós pályázatok során koordinálta három TÁMOP és egy HEFOP program végrehajtását. Emellett koordinátora volt a Harártalanul programnak, projektfelelőse az Útravaló-macika és az IPR programnak.
A köznevelési rendszer átalakítása miatt 2013 májusától 2015 augusztusáig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dabasi Tankerületében és a Ceglédi Szakképzési Centrumban dolgozott. 2015 augusztusától a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium intézményvezető-helyettese. Gyermekszeretete és szakmai hozzáértése alkalmassá tették, teszik őt arra, hogy az intézmény életét meghatározó elméleti, jogi kérdésekkel éppúgy foglalkozzon, mint gyakorlati, hétköznapokat érintő problémákkal. Élvezettel veti bele magát a tanórái, foglalkozásai megszervezésébe. Rendkívüli kreativitással motiválja diákjait, lelkesíti munkatársait is. Tanítványai rajonganak érte, munkatársai elismerik eredményeit, számítanak a véleményére, tanácsaira.
Ebben az évben kérte korkedvezménnyel nyugállományba vonulását, hogy idejét családjának, nagymamai feladatainak szentelje. Két évtizedes pedagógiai munkássága alapján méltán veheti át a Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel-díjat.