Az eddig használt anyakönyvezési rendszer alapjai 1895. október 1-jétől működtek. Négyféle anyakönyvet használtak napjainkig: születési, halotti, házassági és bejegyzett élettársi. Az eddig vezetett papíralapú nyilvántartásokat július 15-ig le kell zárni, 2014. július 1-jétől már új bejegyzést nem lehet beírni a könyvekbe.
A négyféle anyakönyvet egyetlen elektronikus adatbázisban kezelik július 1-jétől. Az eddig – az események alapján – külön nyilvántartásban szereplő adatokat ezentúl egy helyen, személyhez kötötten tárolják.
A rendszer kiépülésével egyszerűbbé válik az ügyintézés is, mivel születési (házassági, halálozási) helytől függetlenül, az ország bármely anyakönyvvezetőjénél és a külképviseleteken is ki lehet állítani a kivonatokat.
Az anyakönyvi rendszer megváltozása egy hosszú folyamat, hiszen az eddigi papíralapú anyakönyveket a változások felmerülésekor digitalizálják. Vagyis a papíralapú anyakönyvek digitalizálása nem egyszerre, hanem folyamatosan történik. Azaz, ha bárkinek, bármilyen változása következik be, például házasságot köt, akkor a férj és a feleség születési anyakönyvét is digitalizálják, tehát ilyen formában kapják meg azt. Ne várja senki, hogy azonnal megkapja majd a kivonatot, igénylés esetén elektronikusan megkeresik a születési hely alapján illetékes anyakönyvvezetőt, akinek várhatóan 5–8 napja lesz arra, hogy az adatokat a rendszerbe felvigye. Erről értesítést kap az a kolléga, akihez az igénylés érkezett, majd ő postázza a dokumentumot, vagy az ügyfél személyesen átveheti.
A 2014. július 1. utáni anyakönyvi eseményeket már nem is jegyzik be a papíralapú anyakönyvbe, adataikat csak az e-nyilvántartásban rögzítik, de kivonat továbbra is kiállításra kerül.
Az elektronikus anyakönyvi rendszer bevezetésével szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása is. Ennek pótlására azonban bevezetik a házassági lapot, így az aláírás ünnepélyes szertartása megmarad.
Jegyző