2019. április 20. szombat
Tivadar, Odett
Holnap: Konrád napja lesz

Híreink

Gyászjelentés

Dabas Város Önkormányzata fájdalommal és mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy június 19-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt Kapui Ágota költő, újságíró, magyar-francia szakos tanár, a Dabasi Újság főszerkesztője, megannyi irodalmi lap szerkesztője.

Kapui Ágota 1955. május 15-én született Sepsiszentgyörgyön, pedagógus családja Erdély mellett a Bánáthoz is ezer szállal kötődik. Középiskolát szülővárosában az 1. számú Líceumban végezte el, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. Első verseit a Gyökerek című folyóirat közölte. 1974-től rendszeresen jelentek meg költeményei az Utunk, Korunk, az Igaz Szó, a Művelődés, a Dolgozó Nő, az Echinox, a Napoca Universitarǎ, a Napsugár, a Haza Sólymai, az Igazság a Brassói lapok és a Megyei Tükör hasábjain. Variánsok a szabadságra c. versével nyitott a fiatal írók Ötödik Évszak című antológiája 1980-ban. Kányádi Sándort személyesen ismerte, szellemi édesapjának tekintette a költőóriást. Az egyetem elvégzését követően tanítani készült, de egy baleset és egy súlyos magánéleti válság más irányba terelte, ezért a sepsiszentgyörgyi Gép- és Gépalkatrészgyártó Üzem fordítójaként helyezkedett el. Éveken keresztül megfigyelték, lázadó hangvételű költeményei miatt a Ceaușescu-rendszer indexre tette őt. Az 1980-as évek végére már egy kötetre való verse összegyűlt  és újságíróként próbált meg elhelyezkedni a gépgyári fordítás helyett. A pártbizottságra behívták és megfenyegették őt, hogy a rendszerellenessége miatt soha többé nem kerülhet az irodalom közelébe.

Mindezek miatt a rendszerváltozás hajnalán, 1988-ban települt át Magyarországra férjével és kisfiával, második gyermeke már ide született. Dabason talált új otthonra, ahol a Táncsics Mihály Gimnáziumban kezdett el tanítani magyart és franciát, sőt színjátszó kört indított, felkarolva olyan tehetséges gyerekeket, akik mára már elismert művészekké váltak. 2002-től a dabasi Polgármesteri Hivatal kabinetirodáját vezette. Színvonalas műsorokkal, feledhetetlen közösségi és kulturális eseményekkel gazdagította a város életét. Tizenhat éve volt a Dabasi Újság főszerkesztője, emellett a településről szóló megannyi kötet szerkesztője, nyelvi lektora, szöveggondozója. 2015-ben, 60. születésnapja alkalmából Székely Ferenc kereste fel őt, mint nagyreményű egykori költőt, hogy hosszú hallgatás után egy interjúkötetben szólaltassa meg őt sok kortársával együtt. Ennek köszönhetően újra feléledt benne a költő, elővette és rendszerezte a 90-es években kiadott Variációk a szabadságra című kötete verseit, és újabb költeményeivel együtt megjelent 2015 őszén A másik oldal című kötete. Ezt követte 2017-ben A lélek szárnycsapásai című verseskötete.

Nagy örömére 2015 óta újra az irodalmi élet megbecsült és aktív szereplőjévé vált. Számos irodalmi folyóiratban, internetes oldalon publikált, szerkesztőként az igényes, hagyományos értékeket közvetítő irodalom „harcos” képviselője volt. Gondot fordított a fiatal tehetségek felkutatására és az irodalmi életbe való bevezetésükre.

Kapui Ágota kultúraközvetítő és közösségépítő munkásságát Dabas Város önkormányzata Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjjal (2002), valamint Pro Urbe Dabas elismeréssel tüntette ki (2014).
Halálával óriási űrt hagyott maga után Dabas város és a térség kulturális életében az irodalom világában és mindazok szívében, akik szerették és tisztelték őt.

Emlékezzünk rá egy A lélek szárnycsapásai című kötetében olvasható versével.

FL

Kapui Ágota: Transzcendens

És álmaimban másik létbe lépek,
a túlon túl, hol sarjad már a fény,
halandóságom más világok kulcsa,
hol testet ölthet újra a remény…
a születésnek szűk előterében
egyre csak fogy a vékony levegő,
az anyaméhnek légüres terébe
kulcslyuknyi fényt ereszt be a jövő.
Kitépni lényünk buroknyi világból,
s egy másik létbe csúszni meztelen,
a ridegségnek fájdalmas csodája:
átfonja tested mind a négy elem.
És átölel és karjaiban ringat
s te feleded, hogy mi volt a neved,
hogy út voltál te magad is egy létbe,
két világ között egy résnyi átmenet.

Gyászjelentés

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM