Ha a veszteségeket vesszük számba, akkor valóban így van. Kétszázezer fő körüli haderő ment ki, ezt megtoldják később ötvenezer fővel, azzal a szándékkal, hogy ugyanennyit hazahozzanak. De mire a katonák kimennek 1943 januárjában, addigra már beindult a front, tehát nem jöhet haza senki. Így lesz kétszázötvenezer fős a magyar haderő és a munkaszolgálatosok létszáma a Donnál.
Ebből a kétszázötvenezer főből ötvenezer fő hal hősi halált. Valamint ötvenezer fő az, aki a harcokban megsebesül, eltűnik vagy foglyul esik. Százezer fő. Sok, vagy kevés? Nyilván rettenetesen sok. De azt nem szoktuk ilyenkor elmondani, hogy a tragédia mellett hőstettek sora menti meg azt a maradék százezer embert, hogy azok, akik ott harcoltak, csodálatosan küzdöttek. (...) Jányi Gusztáv első hadparancsolatát mindenki ismeri, de kevesen ismerik a másodikat, ami így szól: „Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.
Emlékezzünk meg az áldozatokról, a tényekről, de a helytállásról és a hősiességről is. Kőszegi Zoltán polgármester felidézte, hogy a történelem még velünk él, és arra kérte a diákokat, beszélgessenek a családjuk idősebb tagjaival az elmúlt század eseményeiről. Emlékezzenek azokra az ősökre, akik sokat tettek a hazáért és akiknek hálásak lehetünk azért, hogy ma itt élhetünk.
A megemlékezés végén az intézmények, a civil szervezetek, az önkormányzat jelenlévő tagjai egy közös koszorút helyeztek el az emlékműnél.
Karlik Dóra
A megemlékezésről készült fényképek megtekinthetőek a képgalériánkban ide kattintva.
