2019 ÉV ESEMÉNYEI

Ebben a kategóriában találhatja meg a városunkban 2019-ben történt rendezvények, események képgyűjteményeit témák szerint csoportosítva.

A képeket szerzői jog védi! A képek bármilyen nyilvános felhasználása csak a Kabinetiroda engedélyével lehetséges!

 

Március 15-én a harminc évvel ezelőtt kialakult hagyományos útvonal állomásait végig járva ünnepeltük meg nemzeti ünnepünket. Az eseménysorozat a Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóházban kezdődött az óvodás rajzkiállítás megnyitójával és a Kossuth László emléktábla koszorúzásával. A református templomkertben  Szilágyi János lelkész köszöntőjét hallgatták meg a jelenlévők, majd megtekintették a Kossuth-koszorút. A harmadik helyszínen Kossuth Lajos Általános Iskola előtti Kossuth-domborműnél rövid megemlékező műsort követően a résztvevők együtt átsétáltak a Szent István térre.  A központi ünnepségen Kovács Nóri a Motiva zenekar énekese és a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium szavalói műsorát követően Dr. Zlinszky János mondott nagyívű ünnepi beszédet. Hagyományosan ezen a szép tavaszi ünnepen adja át önkormányzatunk a Dabas Környezetvédelméért Télessy István-díjat, amelyet idén a Dabasi Egyesített Óvodák Gyóni Tagóvodája munkaközössége vehetett át. Szintén ezen a napon adták át a Dabas Város Díszpolgára kitüntetést, amelyet Klemencz Györgyné vehetett át .

30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
30. szabad március
 
 
Powered by Phoca Gallery