Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. június 14. péntek
Vazul, Herta
Holnap: Jolán, Vid napja lesz

Kitüntetettek

Kingold Kft.

A 2023-as év Vállalkozói díját a Kingold Kft. kapja.

A KinGold Kft 2003 tavaszán nyitotta meg első üzletét Dabason, az ÁFÉSZ üzletház első emeletén. Kezdetben ruhaneműket forgalmaztak, majd szorgalmuknak és tehetségüknek köszönhetően folyamatosan bővítették profiljukat és kínálatukat, éttermet, háztartási és vegyiáru üzletet is vezetnek.

A vállalkozás vezetői, Charlie és Sunny ugyanolyan elvárásokkal vannak magukkal szemben, mint az alkalmazottakkal. Semmilyen különbség nincs a cégen belül ember és ember között. Stabil beszállító és alvállalkozói partneri körrel dolgoznak. Az üzlet szerintük akkor jó, ha mindkét fél annak érzi, senki érdeke nem sérül és a megbízás is jókedvvel teljesül. Számukra kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy minőségi ételekkel, barátságos kiszolgálással várják vásárlóikat és vendégeiket. Egyik fő erényük a becsületesség és a segítőkészség.

Közbenjárásuknak köszönhetően jött létre Dabas és Longquan város között a testvérvárosi kapcsolat, és az ő segítségük eredménye volt az is, hogy a COVID idején a kínai város polgárai szolidaritásukról és támogatásukról biztosították Dabas város önkormányzatát és lakóit. Ennek jeleképpen felajánlottak 30.000 darab orvosi maszkot.

A "Legyen példa az életed" mottó évében PRO Urbe kitüntetésben részesültek, a Dabas és a kínai Longquan település között kialakult testvérvárosi kapcsolat ösztönzéséért, a települések közötti szakmai együttműködések szervezéséért.

Charlie és Sunny több évtizede élnek Magyarországon, és már büszkén vállalják, hogy dabasiak, a város jó hírnevét pedig tevékenységükkel méltán öregbítik.

A díj átadásáról készült anyagok megtekinthetőek ide kattintva.

 

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 08:00 – 12:00

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.