Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Kitüntetettek

Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthona munkaközössége

A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthona az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működik. Az intézmény székhelye Dabason található, telephelyet Inárcson működtetnek. Az intézmény a térség településeinek fogyatékossággal élői számára nyújt nappali ellátást, valamint korábban szociális, jelenleg fejlesztő foglalkoztatást.
 
Az otthon gondozottjai között testi és szellemi fogyatékossággal élők is vannak. A legfiatalabb gondozott 12 éves, a legidősebb közel 70. Az intézmény önálló buszjáratot üzemeltet, amely a napközibe való bejutást teszi lehetővé minden gondozott számára, hogy reggel 7 és 16 óra között a fogyatékossággal élők közösségben legyenek.
 
A napközibe járók számára ez hatalmas érték, tartozhatnak valakihez, egymáshoz, a gondozók számos programot szerveznek nekik az intézményen belül, és azon kívül is. A fejlesztő foglalkoztatással pedig a az abban résztvevők egészségi, fizikai, mentális állapotának figyelembevételével biztosítanak olyan tevékenységeket, amelyek segítségével önálló munkavégzésre készítik fel a fogyatékossággal élő embertársainkat.
 
Az intézményben készült munkákat, kézműves termékeket kiállítják, értékesítik, ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogyatékossággal élők önbizalma, társadalmi elfogadottsága növekedjen.
 
Mindebben az intézmény dolgozói és vezetői elkötelezettek, küldetésüknek tekintik a segítést, a gondoskodást. Elhivatottságuk az intézmény légkörében is jól érezhető.
 
Köszönjük az elmúlt években a fogyatékossággal élőkért végzett áldozatos szolgálatukat, amelyet szeretnénk a Rászorultakért és elesettekért-díj átadásával is kifejezni.
 
 
A díjátadásról készült fényképek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.
Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 08:00 – 12:00

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.