Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Kitüntetettek

Fojta Dániel

Fojta Dániel, a Szent János Katolikus Ált. Isk. 8.a osztályos tanulója. Már alsó tagozatos korában is feltűnt rendkívüli szorgalma és tehetsége. Minden tanévet kitűnő tanulóként fejezett, emellett általános nevelőtestületi dicséretben részesült 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban példamutató magatartásáért és tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért.

Dániel rendszeresen részt vesz megyei és országos versenyeken: hittanból, angolból, magyar nyelvből és matematikából. Eredményei kiválóak, általában első helyezést ért el, ezzel is öregbítette iskolája és városunk hírnevét. Szabadidejében a városi FC DABAS U15 csapat aktív, tehetséges játékosa, aki a tavalyi évben bajnokságot nyert csapatával. Egész lényét átszövi a keresztényi értékrend, rendszeresen vesz részt szentmiséken, ahol templomi szolgálatot lát el ministránsként.

A díjátadásról készült fényképek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 08:00 – 12:00

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.