Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Kitüntetettek

Télessy Istvánné

Télessy Istvánné, Gabi néni, 2009-ben fejezte be városunkban, a Sári Korona Patikában, az aktív gyógyszerészi munkáját.

Télessy Istvánné, diplomáját kitüntetéssel a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudomány Karán 1954-ben vette át. 1957-től férjével, Télessy Istvánnal együtt vezették a dabasi gyógyszertárat.

Gyógyszerészi munkája mellett a 60-as években a szakorvosi rendelőintézetben laborvezetőként is dolgozott. Férjével közös munkája révén a Dabasi Gyógyszertár a környék legnagyobb és legismertebb patikája lett. A gyógyszerész házaspár munkamegosztásában Gabi nénire a család ellátása, a három gyermek nevelése mellett, a betegek ellátása érdekében végzett önzetlen munka jelentős része jutott. A gyógyszerészi hivatás iránti elkötelezettségét igazolja, hogy munkáját több mint öt évtizeden keresztül kiváló szakmai tudással és a betegek szeretetével végezte.

Családja és férje iránti szeretetét bizonyította azzal, hogy vállalta a gyógyszertári munka nagy részét, annak érdekében, hogy férje járási főgyógyszerészként irányítani, koordinálni tudja a járás gyógyszerészeinek toxikológiai ellenőrző, ismeretterjesztő és egészségnevelő tevékenységét. Férjével együtt a környezetvédelem elkötelezett híve. Férje a Dabasi Városszépítő Egyesület Elnöke volt. Emlékét őrzi az évente átadásra kerülő „Dabas Város Környezetvédelméért Télessy István"- díj.

Télessy Istvánné, Gabi néni, a férje 1990-ben bekövetkezett halála után, 1991-ben Dabas-Sáriban „Korona Patika” néven új gyógyszertárat alapított, melynek vezetésétől az idei évben vált meg.

Képanyagok a díjátadásról

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 08:00 – 12:00

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.