Szeptember 28-án, vasárnap délután egy nagyszabású táncszínház-produkcióval és egy díjátadó gálával zárult a XVI. Dabasi Napok rendezvénysorozat.
Az esemény nyitányaként a Fitos Dezső Társulat, a gödöllői és a szentendrei néptánc társulat közös produkciójában gyönyörködhettek a nézők. A fergeteges táncszínházi előadás több magyar tájegység táncait, dalait és gyönyörű, színpompás népviseletét sorakoztatta fel a közönség előtt.
A rendezvény második részében került sor a PRO URBE Dabas plakettek és díszoklevelek átadására. Dabas Város Önkormányzata ezzel a díjjal ismerte el azoknak az egyesületeknek, vállalkozásoknak, személyeknek a munkáját, akik a 25 év valamelyik szakaszában, huzamosan sokat tettek Dabas közösségi életéért, kultúrájáért vagy a jelenlegi városkép, infrastruktúra és intézményrendszer kialakításán munkálkodtak. A PRO URBE Dabas bronzplakettje Pataky Miklós szobrász alkotása.
Az alábbiakban a díjazottak névsora olvasható:
Anita Mendelova, Benkovics József, Bennárik Dóra, Birizdó Imre, Bujdosó Géza, Czagányi László, Csernák Rózsa, Csernus-házaspár, Csoó-házaspár, Danyis János, Dömők Antalné, Dr. Beke Judit, Dr. Bodó Ágnes, Dr. Deák Ferenc, Dr. Doricsák János, Dr. Eke Sándor, Dr. Farkas Annamária, Dr. Gábor Ferenc, Dr. Kurdi Eszter, Dr. Lelik Ferenc, Dr. Neuwald Jenő, Dr. Radvánszki Ida, Dr. Sásdi Endre, Dr. Szabó József János, Dr. Zlinszky János, Fabók Ferenc, Farkas Gábor, Farkas Józsefné, Feldman László, Fojta Péterné, Garajszki István, Garajszki József, Gecser Eszter, Gogolák Mariann, Hende Máté, Jelenik Mária, Joó Tibor, Juhász Sándor, Juhászné Bábel Márta, Kaldenecker Antal, Kapui Ágota, Karlik Dóra, Kecskeméti Norbert, Kecskés Annamária, Kecskésné Harmincz Jolán, Klemencz Györgyné, Kosiba Dániel, Kosiba Tibor, Kosztolányi Gyula, Kotán házaspár, Kovács Éva és Szabó Zoltán, Kozma Tibor, Ligetvári István, Magyar Sándorné, Major Attila, Máthé Márk, Méhész János, Mráz Ferencné, Mráz János, Mráz Lídia, Mrázné Csernák Ilona, Orci József, Pálinkás János, Papst József, Petrányi- Harmincz Nóra, Prohászka Csaba, Ronga József, Szabados testvérpár, Szabó Erika, Szabó József, Szente Krisztina, Szilágyi házaspár, Szlama László, Sztavinovszky házaspár, Tapodi Katalin, Török György, Újvári Miklósné, Újvári Tibor, Valentyik Ferenc, Valenytik Anna, Várdai Zoltán, Varga Gyuláné, Varga László, Varró Erika, Vörös József, Zelenák András
Pro Urbe Díszoklevél a városért kiemelkedően tevékenykedő közösségeknek:
Diego Kft., Vitafort Zrt., Reálszisztéma Dabasi Nyomda Rt., Wellis Magyarország Kft., Chemität Kft., Ökonet Európa Kft., Metál 99 Kft., Alsónémedi és Vidéke Takarészszövetkezet, King Stone Kft., DAKÖV Kft., Tűzoltók, Dabas TV, Rádió Dabas, Mag TV, Pressman Bt., Patina Bt., Top Fitness SE közössége, FC Dabas SE közössége, Dabas VSE KC közössége, Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzér Alapítvány, Gyóni Polgárőr Egyesület, Kisdabasért Egyesület, Kéknefelejcs Citerazenekar, Rozmaring Hagyományörző Népdalkör , Bazsalicska Citerazenekar, Borovenka Néptánccsoport, Felsődabasi Katolikus Karitász , Bátki János Nyugdíjas Klub Egyesület, Gyóni Géza Nyugdíjas Klub Egyesület, Dabas Városi Nyugdíjas Klub Egyesület, Dinnyés Lajos Nyugdíjas Klub Egyesület, Szépkorúak Dabasi Egyesülete, 1 .sz. Óvoda, 2. sz. Óvoda, 3. sz. Óvoda, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szent János Katolikus Általános Iskola, Kossuth Lajos Általános Iskola, Gyóni Géza Általános Iskola, Táncsics Mihály Gimnázium, Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola, Múzsák AMI, Erkel Ferenc Művészeti Iskola.
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 62/2011. (XII. 14.) önkormányzati rendelete Pro Urbe Dabas kitüntető díj alapításáról és adományozásuk rendjéről.
Dabas Város Önkormányzata azon természetes és jogi személyeknek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező közösségnek, aki vagy amely társadalmi, gazdasági, tudományos, egészségügyi, szociális, oktatási, kulturális, művészeti, építészeti,sport és egyéb területeken végzett kiemelkedő tevékenységével hozzájárult a város értékeinek növeléséhez, Pro Urbe Dabas díjat adományoz.
(2) A Pro Urbe Dabas díj adományozására Dabas várossá nyilvánításának jubileumi évfordulói (25, 30, 35…) alkalmából, ötévente kerülhet sor.
(3) A díj adományozására javaslatot tehetnek:
- Dabas Város Polgármestere, Alpolgármesterei
- Önkormányzati bizottságok
- Önkormányzati képviselők
(5) A díj adományozásakor átadásra kerül:
a.) az adományozásról szóló oklevél, valamint
b.)természetes személy esetén a város címerével és az adományozás évével ellátott emlékérem és jelvény,
c.) jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező közösség esetén emlékplakett