Dabas Város Önkormányzata december 19-én tartotta Ünnepi Évzáró Testületi Ülését a Sári Zarándokház és Kulturális Központban. Kőszegi Zoltán polgármester évértékelőjében beszélt a városban történt fejlesztésekről, az előkészített projektekről, kitért a város gazdasági szereplőire, a település gazdálkodására.
Beszélt arról is, hogy több mint 2500 vállalkozás működik a városban, amelyek megteremtik azt a biztonságos hátteret, amely a város gazdálkodásához szükséges, köszönetet mondott minden vállalkozásnak.A demográfiai adatok elemzése során kiemelte, nagy eredménynek tartja, hogy 2018-ban Dabas lakosságszáma átlépte a 17 000 főt, ez a magas születésszámnak köszönhető, hogy sok kisgyermekes család él a városban, akik több gyermeket vállalnak. Felidézte azokat a helyi közéleti szereplőket, akik 2018-ban távoztak közülünk, gyertyagyújtással emlékezett rájuk.
Ezt követően díjátadásra került sor, a Gondoskodás Éve jegyében Králl Zoltán Angyali Gondoskodás díszoklevélben részesült az idős-korúak megsegítésében végzett áldozatos, példamutató munkásságáért. Majd két prosperáló vállalkozó vehetett át elismerést. Kulcsár Zoltánné, a Wepper Jeans tulajdonosa az Év egyéni vállalkozója díjat, valamint Kancsárné Nyúl Éva és Kancsár Pál az Év tár-sas vállalkozója elismerést.
A díjátadást követően Kiss Julianna zongoraművész adott ünne-pi műsort, majd a képviselő-testület Kőszegi Zoltánt köszöntötte polgármesterré választásának 20. évfordulója alkalmából.
A Dabas Televízió felvétele