2020. december 1. kedd
Elza
Holnap: Melinda, Vivien napja lesz

Videogaléria 2016

Adventi Városházi Este

November 27-én, advent első vasárnapján kigyúltak az ünnep fényei a Szent István téren. Délelőtt elkezdődött az építkezés, kézművesek, árusok, intézmények, egyesületek rendezték be és csinosítgatták sátraikat, hogy délutánra minden meglegyen az ünnepi hangulathoz.

Színpadot emeltek, betlehemi jászolt, állatsimogatót állítottak. 16.00 óra utána a tér benépesült családokkal, gyerekekkel, és elkezdődött az ünnepre való ráhangolódás. 17.00 órakor elkezdődtek a színpadi műsorok is, a dabasi óvodások, a Pilinke Énekegyüttes, a II. Rákóczi Ferenc és a Szent János Katolikus Általános Iskola diákjai, valamint a Bazsalicska Citerazenekar tagjai köszöntötték az ünnepet. Kőszegi Zoltán polgármester, beszédét követően, meggyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján.

A délután következő részében az adventi tombolahúzás következett. A dabasi vállalkozók, egyesületek, intézmények és magánszemélyek nagylelkű felajánlásából száznál is több tombolaajándék készült, így akik jegyvásárlással támogatták a jótékonysági estet, értékes ajándékokat nyerhettek. A tombolasorsoláson befolyt összeg, a jelentős 300 000 Ft, dabasi rászoruló családok és a tűzkárosult baróti család anyagi terheit fogja enyhíteni.

Köszönjük mindazoknak, akik megértették az Önzetlenség évének üzenetét, és adományaikkal, felajánlásaikkal segítettek a rászorulóknak.
A Dabas Televízió felvétele
 

 
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.