Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Videogaléria 2011

A II. világháborús emlékmű átadása

Január 13-án a doni áttörés szomorú napjaira emlékezett a város közössége. A Doni Emléknap fáklyás felvonulással kezdődött, majd 17.000 órakor sor került a II. világháborús emlékmű átadására a Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet mögött, a régi református temető sarkán. Az emlékmű tervezője Ligetvári István építész, a lélek szobrának alkotója Pataki Miklós szobrászművész. A rendezvényen több mint 200 fő volt jelen, sok adományozó,  hozzátartozó - az elesettek, a polgári áldozatok és a zsidó deportáltak leszármazottai – jött el az emlékmű avatóünnepségére.
A Himnusz hangjai után Valentyik Anna Radnóti Miklós A la recherche című versével alapozta meg az emlékezés hangulatát, majd Pásztor Gergely képviselő, a Szoborbizottság tagja mondott megható ünnepi beszédet.
A szobor leleplezése után a történelmi egyház képviselői – László Milán evangélikus lelkész, Csonka Csaba plébános és Csontos József református lelkész – mondtak áldást a gyülekezetre és az emlékműre.

Kőszegi Zoltán polgármester, főtámogató az emlékmű összetartó, közösségformáló erejéről, és a Remény Évében a bizakodás fontosságáról beszélt, majd az önkormányzatok, pártok, egyesületek koszorút helyeztek el a Kovács Sámuel tüzércsapat felvezetésével. A rendezvény a Szózat közös eléneklésével zárult.


A Dabas Televízió felvétele:
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.