Gondoskodás és példaképek Ez a két szó jellemezte az Újszülöttek Köszöntését idén, hiszen azokat a gyermekeket köszönthettük most, akik a tavalyi év, vagyis a Gondoskodás Évének második felében szület-tek.
Nincs is nagyobb érték, amit adhatunk egy másik embernek, mint a szeretet, a gondoskodás, az időnk. A gimnázium torna-csarnokába 111 gyermeket – köztük három ikerpárt – és családjai-kat vártunk. A Dabasi Bóbita Óvoda gyermekeink kedves műsora után Kőszegi Zoltán polgármester beszédében kiemelte, hogy az esemény a városban az egyik legnagyobb ünneppé nőtte ki magát, hiszen évről évre egyre többen érzik fontosnak, hogy elfo-gadják a meghívást.
A 2019-es évünk mottója a „Legyen példa az életed”, ezért tegyünk meg mindent, hogy szülőként, nagyszülőként, testvér-ként mindannyian olyan példaképei lehessünk a csöppségeknek, akikre felnéznek, akiket tiszta szívvel követni tudnak. Az emléklapok és vásárlási utalványok átadása után, szoká-sainknak megfelelően elkészítettük a nagy csoportképet a közös városi albumunkba, majd az egyre szebb formát öltő Parragh-tónál elültettük a facsemetéket, jelképezve azt, hogy a dabasi gyermekek erős kötelékkel kapcsolódnak otthonukhoz. Végül a családok felkötötték a faágakra azokat a kis kártyákat, amin gyer-mekeik neve és születési ideje szerepel.
A Dabas Televízió felvétele