A Gombay–Dinnyés-kúria felújítását, korszerűsítését és funkcionálissá tételét követően elkészül a dabasi érték- és levéltár a Bajcsy- Zsilinszky utcában, a volt gyermekkönyvtár helyén.
Ez az intézmény alkalmassá válik a város helytörténeti értékeinek tárolására, annak az adathalmaznak a kezelésére, amely hagyatékokból, gyűjteményekből jött létre évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül.
Kedves Dabasiak! Fiatalok, főiskolások és egyetemisták!
Tisztelettel kérek minden olyan dabasi polgárt, aki felsőoktatásban vett részt és szakdolgozatot, diplomamunkát adott le, hogy juttasson el hozzánk is egy példányt, amelyet az érték- és levéltárban megőrzünk. Fontos volna, hogy ezek a témák közkinccsé váljanak, és kutathatóak legyenek, hiszen így tudunk segíteni a jövő generációknak azzal, hogy könnyebbé tesszük számukra egy-egy tudományos, irodalmi, gazdasági, történelmi vagy közéleti téma, szakterület feltárását, kutatását.
Amennyiben a rendszerváltásig visszamenően önök rendelkeznek szakdolgozataikkal, mi segítünk lemásolni, beköttetni azt a példányt, amelyet nekünk megőrzésre átadnak, így anyagi terhet ez nem jelent önöknek. Ha fontosnak tarják, hogy szellemi termékük bekerüljön a város levéltárába, és ezáltal segíthetnek majd egy tudósjelöltnek vagy kutatni vágyó diáknak, kérem, hozzák el szakdolgozatukat, diplomamunkájukat a Polgármesteri Kabinetirodába, ahol munkatársaink nyilvántartásba veszik azt, és segítenek a sokszorosításban és a dolgozat bekötésében.
Járuljanak hozzá önök is a város szellemi tőkéjének gyarapításához!
***************************************************************************************
2010-ben készült el az Ezer dabasi pillanat című monográfia, amely a kiegyezéstől a második világháború végéig mutatja be településünk múltját, értékeit. Az előző években többször is felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy a gyűjtőmunkát tovább folytatjuk a második világháború után időszak történetével.
Most, az új esztendő kezdetén, arra szeretnénk ösztönözni önöket, hogy segítsenek a gyűjtőmunka kiterjesztésében, hogy a későbbi évtizedekről is egy gazdag gyűjtemény birtokában tudjuk elkészíteni a kötet folytatását.
Az album folytatása, a második világháború időszakától egészen 1990-ig, a rendszerváltoztatás évéig fogja bemutatni az önök családi fényképein keresztül Dabas összes városrészének legújabb-kori történelmét.
Várunk tehát minden olyan fényképet, hivatalos okmányt, amellyel bemutathatóvá válik a dabasi családok mindennapi élete, a folyamatosan változó település- és utcakép, az épített örökségünk, az egyházi, közösségi, kulturális és sportélet, a közhivatalok, intézmények működése, az ipar és a mezőgazdaság fejlődése. Nem feledkezhetünk el a továbbélő néphagyományokról és népszokásokról, a nemzetiségek kulturális, nyelvi sokszínűségéről, a katonaéletről, és a helyi híres eseményekről és személyiségekről sem. Kérjük, hogy a Dabasra települt családok is juttassák el hozzánk képeiket, hiszen a város életében, fejlődésében, formálásában az ide származottaknak is fontos szerepe van.
A fényképek hátoldalára kérjük, hogy jegyezzék fel az azon szereplők névsorát, valamint a készítés időpontját!
A dokumentumokat kartotékoljuk, az adatokat feljegyezzük, majd visszaszolgáltatjuk a tulajdonosoknak. Természetesen az adatközlők neve szerepelni fog a könyvben. Az Ezer dabasi pillanat folytatását is az önök közreműködésével kívánjuk létrehozni, hogy újabb közös értéket teremthessünk.
A fotókat és a dokumentumokat névvel, címmel, elérhetőséggel, valamint a képeken szereplő személyek, események, helyszínek leírásával, a keletkezés évszámával ellátva várjuk a Polgármesteri Kabinetirodában személyesen, vagy telefonon is bejelentkezhetnek (29/561-211, vagy 561-230), és munkatársaink felkeresik önöket otthonukban.
Szeretettel várjuk jelentkezésüket!
Kőszegi Zoltán
polgármester