Tilos az erdőben legeltetni, bármilyen hulladékot elhelyezni. Tilos élő fáról, cserjéről gallyat, díszítő lombot levágni, mohát gyűjteni.
Tilos az erdő látogatójának – a munkavégzésre jogosultakon kívül – motorfűrészt, 500 g-nál nagyobb fejtömegű fejszét, 30 cm-nél nagyobb vágólap hosszúságú kézifűrészt magánál tartani a közforgalom előtt meg nem nyitott erdei utakon és az erdőben.
Az erdőben üdülés, sportolás és kirándulás céljából gyalogosan bárki saját felelősségére ott tartózkodhat. Aki erdőben nem erdőgazdálkodással összefüggő tevékenység céljából tartózkodik, az az erdő látogatója. Az erdő tulajdonosa az erdő látogatójától a látogatásért díjat nem kérhet.
Az erdő látogatója az erdei életközösségben, az erdő talajában és az erdészeti létesítményekben kárt nem okozhat. Az ott tartózkodók pihenését, a rendeltetésszerű erdőgazdálkodási tevékenységet indokolatlanul nem zavarhatja.
Az erdőben lovagolni, illetőleg járművel közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad. Lovas és technikai sportversenyt rendezni csak az erdőgazdálkodó hozzájárulásával és az erdészeti hatóság engedélyével lehet. A turista útvonalat jól láthatóan, jelzéssel kell megjelölni, és nyilván kell tartani.
Az erdőgazdálkodó átmenetileg korlátozhatja, és feltételhez kötheti az erdő egyes részeinek látogatását, amennyiben az ott-tartózkodás az egyes erdőgazdálkodási munkák végzését veszélyezteti vagy akadályozza. A vadászat időtartamára a vadászatra jogosult az erdőgazdálkodó hozzájárulásával átmenetileg korlátozhatja az erdő egyes részeinek a látogatását. Az erdő látogatásának korlátozását a helyben szokásos módon kell kihirdetni, valamint figyelmeztető táblák kihelyezésével gondoskodni kell a megfelelő tájékoztatásról.
Rigóné dr. Roicsik Renáta
jegyző