Félévi bizonyítvány a teniszezőinknél
Pest megyei teniszbajnokság II. osztályában szereplő Team Dabas Tenisziskola SE féltávnál, a 12 csapatos mezőnyben, a 6. helyen áll. Az eddigi eredmények tapasztalata, hogy az egyéni játékban jól helytállt a csapat, azonban a páros játékban javítani kell, hiszen a 12 páros mérkőzésből mindössze 4 dabasi siker született. A bajnoki küzdelmek szeptembertől folytatódnak.
Műfüves Kispályás Bajnokság 2011.
Bulls nyerte a Delosz Kupát
Az utolsó játéknap előtt még négy csapatnak volt esélye a bajnoki címre, melyet végül a Bulls szerzett meg. Bár kellett ehhez egy kis "segítség", ugyanis a Villa Negra a Bokafogó-Gordiusz legyőzésével kaparta ki számukra a gesztenyét. A Villa ezzel 2., a Bokafogó csak 4. lett, míg a dobogó harmadik fokára a Metál '99 került. A bajnokság élmezőnyének kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy a Delerium az első helyezettől mindössze 4 pont hátránnyal csak 5. lehetett. A gólkirályi címet az utolsó találkozón 3 gólt szerző Kulcsár Csaba (Metál) szerezte meg.
A bajnokság az idény végére nevet is kapott. Többek javaslatára a Delosz nevet vette fel a torna, emléket állítva ezzel a néhány éve, fiatalon elhunyt Deli Attilának.
A Jasin Kft. megvédte bajnoki címét
Címvédéssel ért véget a 2011-es teremfoci bajnokság, ugyanis a döntőben a Jasin Kft. szoros csatában 2-1-re nyert a Hornyák Kft. ellen. A dobogó harmadik fokára a Bulls léphetett, leszorítva onnan a Villa Negrát. A bajnokság gólkirálya Wrábel József (Hornyák Kft.) lett.
A bajnokság végeredménye: 1.Jasin Kft., 2.Hornyák Kft., 3.Bulls, 4.Villa Negra, 5.Sárgacsikó, 6.Szeleczki Trans, 7.Nyír-Gabona Transz, 8.C-vágány, 9.Bokafogó-Gordiusz FC, 10.Fikció, 11.Delerium, 12.Kakas-sokk, 13.Reál Margit, 14.Pelu-Ker FC, 15.Fegyencváros, 16.V&Chicken Kft., 17.Inárcs VSE 15, 18.Metál '99.
2010. október 16-17-én a Team Dabas Tenisziskola szervezésében korosztályos tenisz ranglista versenyt tartottak a Gordiusz Kft. teniszpályáin, ÖKONET Kupa néven. Az ifjú játékosok több versenyszámban mérhették össze tudásukat. A különböző korosztályok győztesei: L12 (lányok 12 éves korosztály): Kövesdi Petra, F12: Kondics Csaba, F16: Gelle Péter.
ZÖLD BÖLÉNY KUPA 2010.
BAJNOK A BOKAFOGÓ-GORDIUSZ FC!
A XIV. Dabas Városi Kispályás Bajnokságot veretlenül, mindössze egy döntetlennel a Bokafogó-Gordiusz FC csapata nyerte meg, a bajnoki döntőben 4-1-re felülmúlva a Bulls csapatát. A dobogó harmadik fokára a Pelu-Ker FC léphetett fel. A gólkirályi címet 24 góllal Prauda Zsolt (Bulls) szerezte meg.