Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Archív híreink 2018

2018. június 21-én tartotta meg az Áldos Hagyományőrző, Kulturális Egyesület a dabasi Jézus szobor avató ünnepségét az ALDI melletti ásatási területen. Az ünnepi beszédek és a műsort követően dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, Dabas város díszpolgára szentelte fel a szobrot, majd az egyházi vezetők áldásai után a résztvevők körbeállták a szobrot és együtt énekeltek.

Az alkotók célja a szobor felállításával a következő üzenet hirdetése: "Jézus által van megoldás minden bajra, Jézus által mindenki megtalálja élete célját. Az áldás erőforrás mindenki számára, aki Jézushoz tér minden gondjában-bajában, az életút minden szakaszában. Keresztény hitünk fényforrás a hétköznapokhoz, melyből, mint fényből kell táplálkoznunk."  Az alkotás adományok segítségével készült és az alatta található kápolnából egy Árpád-kori kőtemplom maradványait is meg lehet nézni.

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. június 28-án (csütörtökön)  17.00 órai kezdettel ülést tart,  MELYRE TISZTELETTEL MEGHÍVOM.

Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal III. emeleti tárgyaló (Dabas, Szent István tér l/b.)

Szeretettel várnak a szervezők mindenkit, egy különleges estére, egy varázslatos helyen, június 23-án a Levendula Közösségi Színtér és Értéktárba (Lakos doktor utca 27.).

A PROGRAM INGYENES!
További információk az alábbi plakáton olvashatóak:

Örömmel tudatjuk, hogy idén a FIVA éves motoros rally Magyarországon kerül megrendezésre. A világszervezet hazai kizárólagos képviselője a MAVAMSZ és klubunk, a Fóti Motorbarátok Köre közreműködésével lezajló közúti, itineres versenyre 100 fölötti nevezőt várunk.

Valamennyien FIVA minősítéssel rendelkező motorkerékpárral érkeznek, a világ minden tájáról, közülük többen háború előtti gépekkel. A mezőny 8-10-es csoportokban indul június 22-én, pénteken reggel Budapestről. Számos magyarországi helyszín után június 24-én, vasárnap Dabasra  érkezik  a  mezőny.  Újra  életre  kel  a  ’30-as  évek  híres versenypályája, a Gyóni Beton!

Dabas Város Önkormányzata fájdalommal és mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy június 19-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt Kapui Ágota költő, újságíró, magyar-francia szakos tanár, a Dabasi Újság főszerkesztője, megannyi irodalmi lap szerkesztője.

Kapui Ágota 1955. május 15-én született Sepsiszentgyörgyön, pedagógus családja Erdély mellett a Bánáthoz is ezer szállal kötődik. Középiskolát szülővárosában az 1. számú Líceumban végezte el, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. Első verseit a Gyökerek című folyóirat közölte. 1974-től rendszeresen jelentek meg költeményei az Utunk, Korunk, az Igaz Szó, a Művelődés, a Dolgozó Nő, az Echinox, a Napoca Universitarǎ, a Napsugár, a Haza Sólymai, az Igazság a Brassói lapok és a Megyei Tükör hasábjain. Variánsok a szabadságra c. versével nyitott a fiatal írók Ötödik Évszak című antológiája 1980-ban. Kányádi Sándort személyesen ismerte, szellemi édesapjának tekintette a költőóriást. Az egyetem elvégzését követően tanítani készült, de egy baleset és egy súlyos magánéleti válság más irányba terelte, ezért a sepsiszentgyörgyi Gép- és Gépalkatrészgyártó Üzem fordítójaként helyezkedett el. Éveken keresztül megfigyelték, lázadó hangvételű költeményei miatt a Ceaușescu-rendszer indexre tette őt. Az 1980-as évek végére már egy kötetre való verse összegyűlt  és újságíróként próbált meg elhelyezkedni a gépgyári fordítás helyett. A pártbizottságra behívták és megfenyegették őt, hogy a rendszerellenessége miatt soha többé nem kerülhet az irodalom közelébe.

Print Friendly, PDF & Email

A Váci Egyházmegyei Felnőttképzési Nonprofit Kft. kitűzött céljait közel 1 éves tevékenységét követően már közel 30 képzéssel várja a tanulni vágyók jelentkezését.

OKJ képzéseink között megtalálhatóak a hagyományos agrár (pl.: aranykalászos gazda, parkgondozó) a gépi ismereteket oktató (pl.: mezőgazdasági gépész, motorfűrész kezelő), és az élelmiszeripari (pl.: savanyító, zöldség-és gyümölcsfeldolgozó) képzések.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata a június 16-án, a Dabasi Strandon megszervezett Pizzapartin köszöntötte a település kitűnő tanulóit. Ez az esemény volt egyben a Dabasi Strand 2018-as szezonnyitója is.

A kiváló tanulmányi eredmények elismeréseként a díszoklevél mellé egy, az idei nyári szünetre szóló, tízalkalmas strandbelépőt is kaptak a gyerekek. Kőszegi Zoltán polgármester köszöntőjében arra kérte a díjazottakat, hogy a vakációt töltsék meg tartalommal, és figyeljenek arra, hogy a „kütyük” helyett a személyes kapcsolatokat ápolják.

Print Friendly, PDF & Email

A Monori Tankerületi Központ (2200 Monor, Petőfi Sándor u. 34.) nyilvános pályázatot hirdet a „Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola, 2370 Dabas, Iskola u. 1. sz. alatti tanuszoda határozott idejű hasznosítása és szakmai irányítása" tárgyban az alábbiak szerint.

A pályázat kiírója: Monori Tankerületi Központ - 2200 Monor, Petőfi Sándor u. 34.
Lebonyolító: Monori Tankerületi Központ 2200 Monor, Petőfi Sándor u. 34.

A pályázat tárgya:
Monori Tankerületi Központ hasznosítani kívánja a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény alapján vagyonkezelésében álló Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola tanuszodáját.

Print Friendly, PDF & Email

Kedves Dabasi Diákunk!   Idén, június 16-án, szombaton 16.00 órakor ismét lesz Pizza-parti a Gyóni Strandfürdő területén, ahová szeretettel várunk téged is, ha a 2017/2018-as tanévben kitűnő lettél, tanulmányi eredményeddel kiemelkedtél osztálytársaid közül.

A rendezvényen korlátlan mennyiségben fogyaszthatsz a Nautilus Étterem pizzáiból és a strand büféje által készített palacsintákból.
Sztárvendégünk: BENJI, a 2014-es X-FAKTOR fináléba jutott versenyzője!

Print Friendly, PDF & Email

Szeretettel meghívjuk Önt és családját Bábel Antónia meseíró Babmanó és Borsótündér című gyerekkönyvének bemutatójára június 15-én, pénteken 17.00 órára a Halász Móricz-kúriába.

Babmanó és Borsótündér olyan vonzó példaképek lehetnek, akik kertészként sokkal többet adnak a kis olvasóknak, mint néhány humoros pillanat. Életmódjuk útmutató egy egészségesebb léthez, a testi-lelki harmóniához, egy boldogabb világhoz.

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelettel meghívjuk Önt és ismerőseit Gyóni Géza születésének 134., halálának 101. évfordulója alkalmából, június 24-én, vasárnap, 10.00 órakor kezdődő ünnepi istentiszteltre és az ezt követő és koszorúzásra.

Helyszín: a gyóni evangélikus templom és a Luther-udvar
(Dabas-Gyón, Luther u. 14.)
A műsorban közreműködik:
Gerendás Péter előadóművész, valamint a Gyóni Géza Általános Iskola volt diákjai

Balog Eszter
evangélikus lelkész
Kőszegi Zoltán
polgármester

Június 4-én tartották meg Herman László képzőművész Séta a versailles-i parkban című kiállításának a megnyitóját a Kossuth Ház Galériában.

A jelenlévőket Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte, majd a Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóház és a Galéria Alapítvány szervezésében megrendezett kiállítást dr. Bence Lajos író, költő, műfordító nyitotta meg. A tárlat megtekinthető: 2018. június 22-ig.

Június 4-én, hétfőn délután mintegy 150 dabasi polgár vett részt a trianoni döntés 98-dik évfordulóján megrendezett megemlékezésen Dabas-Sáriban, az országzászlónál.

A rendezvény ünnepi szónoka Kőszegi Zoltán polgármester volt, az ünnepi műsorban részt vett a Múzsák Művészeti Iskola fúvószenekara és a Pilinke Énekegyüttes. A megemlékezés az emlékmű megkoszorúzásával zárult, ahol a Dabasi Kovács Sámuel tüzércsapat tagjai álltak díszőrséget.

Tájékoztatás a bejelentett letelepedési hely körüli röpkörzetben található, neonikotinoid típusú csávázószerrel kezelt növényzetről:


A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szükséghelyzeti engedélyeket adott ki a Cruiser OSR 322 FS, Cruiser 350 FS, Poncho 600 FS, Ellado,  Nuprid 600 FS Red rovarölő csávázószerekre  repce, kukorica és napraforgó  vetőmag  csávázására és vetésére. A kiadott szükséghelyzeti engedélyek az idei szezonban az említett kultúrák jelentős területi hányadát érintik. 

Print Friendly, PDF & Email

Alkotni vágyó gyerekek (fiúk-lányok) jelentkezését várjuk 8-14 éves korig, 2018. július - augusztus végéig a szünidő alatt MINDEN PÉNTEKEN 9-18 óráig a MILOSZERNI VENDÉGHÁZBAN (2373 Dabas-Gyón, Luther u. 26.).

Jelentkezni: Halász Móricz-kúriában
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36-29-367-160, +36-70-396-2863

Műhelyfoglalkozásokat vezeti: Viola Éva
Foglalkozások költsége: 500 Ft (anyag)

Dabas Város Önkormányzata május utolsó péntekén köszöntötte a település pedagógusait a Sári Zarándokház és Közösségi Színtérben szervezett ünnepség keretében. Az eseményen Kőszegi Zoltán polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd három elismerést adtak át.

Harmincz Ferenc tanár úr 60 éve szerzett tanítói oklevele elismeréseként gyémántdiplomáját vehette át. Ezt követően az idén nyugállományba vonuló Kecskésné Harmincz Jolán óvodavezető pedagógiai munkásságát és sokéves intézményvezetői tevékenységét köszönte meg a polgármester úr. A méltatásban elhangzott, hogy Jolika élete egybeforrt az intézménnyel és a település köznevelésével, annak emblematikus alakja, aki 45 éve óvónőként, ebből 25 éve intézményvezetőként szolgálja a város közösségét. Nyugdíjba vonulásával nem szakad el a neveléstől, hiszen evangélikus bibliaórákat fog tartani a város több intézményében is.

Végezetül a Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel-díjat Pásztor Gergely, a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója vehette át kiemelkedő pedagógiai munkássága, közösségformáló tevékenysége, a város ifjúságáért végzett szolgálata elismeréseként.

A Múzsák Alapfokú Művészeti Iskola felvételt hirdet az alábbi tanszakokra: társastánc, színjáték, zenei előképző, magánének, furulya, fuvola, klarinét, trombita, kürt, harsona, hegedű, brácsa, cselló, zongora, szintetizátor, gitár, ütőhangszer

Jelentkezni lehet az intézmény székhelyén du. 12.00-19.00-ig. (2370 Dabas, Kossuth László utca 1.) vagy az 1. számú/ Sugár/ /telephelyen de. 9.00 - 16.00 -ig  (2370 Dabas, Bajcsy Zs. 17.)

 

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. május 31-én (csütörtökön)  08.15 órai kezdettel ülést tart,  MELYRE TISZTELETTEL MEGHÍVOM.

Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal III. emeleti tárgyaló (Dabas, Szent István tér l/b.)

Május 26-án, szombaton nagyon sok és változatos programmal várták a szervezők a Levendula-Ház-Közösségi Színtér és Értéktárban megtartott Gyermeknapra a családokat.

A rendezvényen készített képanyagok megtekinthetőek képgalériánkban:  GALÉRIA I.  és GALÉRIA II.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.