Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Archív híreink 2014

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Barotai Imre atya, Alsódabas, Felsődabas és a Dabasi-szőlők egykori szeretett plébánosa eltávozott közülünk.

Élete, hivatástudata példaértékű volt, az egyház építéséért fáradozott. Az elmúlt években többször járt Dabason, tartott ünnepi szentmisét Dabasi-szőlőkben, ő szentelte fel a Szent Kristóf domborművet, és tavaly ő áldotta meg a Szent István napi ünnepségen Sáriban az új kenyeret. Temetésére az Alsódabasi Katolikus Egyházközség buszt is indít, érdeklődni Juhász Mártonnál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet.

Print Friendly, PDF & Email

Kőszegi Zoltán polgármester Dabas Város és Önkormányzata nevében meglátogatta és felköszöntötte Fábián Józsefnét, lánykori nevén Naszvadi Lídiát 91-dik születésnapja alkalmából.

A látogatásról készült felvételeket tekinthetik meg az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Zelei József kerékpáros békenagykövet számos nemzetközi kerékpártúrán van túl. Idei útját a Doberdónál hősi halált halt dédnagyapja, illetve az első világháborúban elhunyt valamennyi katona emlékének ajánlotta fel.

Június 11-én a fővárosi indulást követően, iskolai csoporttársa biztatására Dabason is rövid látogatást tett.

Print Friendly, PDF & Email

1884. június 25-én született a mártír sorsú költő, Gyóni Géza, a gyóni evangélikus lelkészházaspár idősebbik fiaként, a templomudvarban álló parókiaépületben. Emlékét ma is őrzi a ház falán elhelyezett emléktábla, amelyet minden esztendőben megkoszorúz a város közössége, hogy ily módon is kegyelettel adózzon emlékének.

Városnézések, séták, ügyes-bajos dolgaink intézése közepette naponta belebotlunk a költő emlékébe. Ha iskolába visszük a gyereket, ha végigsétálunk egy csendes gyóni utcán, ha leülünk egy padra, egy gondozott parkban, ha a Luther utcai templomba megyünk egy vasárnap délelőtt, mindig találkozunk a költő nevével.

A holokauszt 70 évfordulójának évéhez Dabas Város Önkormányzata is csatlakozott azzal a megemlékezéssel, amelyet június 29-én tartottak az Andrássy úti zsidó temetőben.

A rendezvényen egybegyűltek arról a 138 elhurcolt zsidó áldozatról emlékeztek meg, akik 1944-ig szerves részei voltak a város, az elődtelepüések közösségének.

2014. június 1-én vasárnap az OBO Arénánál immár 11. alkalommal került megrendezésre a Dabasi Futónap utcai futóverseny  2,5 km-es és 10,5 km-es távokon.

Az idén is nagy népszerűségnek örvendő városi sportrendezvényről készült videó és képanyagokat tesszük közzé most oldalainkon is.

Képanyagok a futónapról megtekinthetőek a képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

A Sári Szlovák Önkormányzat 2014. június 5-én tartotta meg a SÁRI SZLOVÁK HAGYOMÁNYŐRZŐ NEMZETISÉGI CSALÁDI NAP nevű rendezvényét az 1. sz. Óvodában. A rendezvény fő célja a hagyományápolás erősítése volt és a megvalósításában a Darányi Ignác Terv keretében elnyert pályázati támogatás segítette a  Sári Szlovák Önkormányzat szervező csapatát.

A hagyományőrző napról készült összefoglaló videoanyagot tekinthetik meg most az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Június 17-én késő délelőtt már benépesült a Szent István tér árnyasabbik része gyerekekkel, akik a kézműves asztaloknál szorgoskodtak, ügyességi versenyeken vettek részt és maximálisan kihasználták az ugrálóvár teljes kapacitását.

15.00 órától helyi csoportok produkciói színesítették a kínálatot: a színpadon a Tilinkó és a Borovenka Néptánccsoport, valamint a TOP Fitness SE versenyzői tartottak fergeteges bemutatót. A színpadi fellépéseket a Kéknefelejcs Citeracsoport és Szlama László moldvai népzenei csokra tette még látványosabbá.

Tisztelettel meghívom Önt, családját és barátait a holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartandó rendezvényünkre, amelyre június 29-én, vasárnap 17.00 órakor kerül sor az Andrássy úti izraelita temetőben.

A megemlékezéssel 138 dabasi polgár emléke előtt tisztelgünk, akiket a náci uralom alatt a településrészekről elhurcoltak és haláltáborokba küldtek a II. világháború idején.

Kőszegi Zoltán
polgármester

A Bojt utcai temető zöld növényzete öleli körül a fehér falú, fényes tornyú kis kápolnát, amely immár megújult formában őrzi tovább a Lakrovics család emlékét, titokzatos, regénybe illő múltját.

A Kisdabasért Egyesület már évek óta szervez jótékonysági koncerteket a kápolna környezetében, amelyek bevételét felújításra, értékmentésre fordítja. A kápolna és egyben kripta évekkel ezelőtt vandálok martalékává vált, akik nem kímélték az ősök csontjait, a hely szentségét, minden kegyeleti érzés híján tönkretették az építményt, amely az örök béke helyszínéül szolgált volna a Lakrovics elődöknek.

Dabas Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dabasi Tankerülete közös pedagógusnapi ünnepségre invitálta a város és a járás pedagógusait. A rendezvényre május 26-án, pénteken került sor, az események két helyszínen zajlottak.

14.00 órakor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dabasi Tankerületének épülete előtt felavatták Klebelsberg Kuno mellszobrát, amelyet Janzer Frigyes szobrászművész alkotott. A szobor létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Június 14-én, szombaton Dabas Város Önkormányzata idén is megjutalmazta a település iskoláinak kitűnő tanulóit egy ünnepség keretében a Nautilus Étterem kertjében.

Az eddigi években palacsintapartira invitálták a diákokat, de tavaly a jelenlévők megszavazták, hogy ezentúl inkább pizzát szeretnének kapni jutalomként.

Tisztelettel meghívom Önt, családját és barátait Gyóni Géza születésének 130. évfordulójára megrendezendő városi ünnepségünkre és az ezt megelőző istentiszteletre.

Helyszín: a gyóni evangélikus templom udvara (Luther u. 14.)
Időpont: 2014. június 22. (vasárnap)

Kőszegi Zoltán
polgármester

Június 4-én a trianoni döntés 95. évfordulóján a magyar történelem egyik legszomorúbb napjára emlékezett a város közössége. A rendezvény a Hajcsár utca és a Szent István út kereszteződésében lévő trianoni emlékműnél zajlott, ahol a félárbocra engedett trianoni zászló alatt fiatalok és idősek egyaránt összegyűltek, hogy részt vegyenek az eseményeket felidéző eseményen.

A megemlékezés ünnepi szónoka Kőszegi Zoltán polgármester volt, majd az ünnepi műsor következett, amelynek résztvevői Mész Adrienn, a Pilinke Énekegyüttes, és a Hartyáni Dalkör tagjai voltak. A rendezvény végén az intézmények, egyesületek elhelyezték az emlékezés koszorúit a  II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kis hagyományőrzőinek felvezetésével.

Print Friendly, PDF & Email

Kőszegi Zoltán polgármester Dabas Város és Önkormányzata nevében meglátogatta és felköszöntötte Havasi Ferencnét, lánykori nevén Sallai Juliannát 91-dik születésnapja alkalmából.

A látogatásról készült felvételeket tekinthetik meg az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Elkezdődött a „Szennyvíztisztító telep működésének korszerűsítése” című projekt. A DAKÖV Kft. április 28-án tartotta projektjének nyitórendezvényét, ahol ismertették a megjelenteknek és a sajtó képviselőinek a kivitelezés részleteit, valamint válaszoltak a témában felmerülő kérdésekre.

A rendezvényről készült összefoglalót és Jasper Lóránttal a DAKÖV Kft. ügyvezető igazgatójával a témával kapcsolatosan készített interjúját tekinthetik meg most oldalainkon.

Print Friendly, PDF & Email

2014. Június 16-27. között kerül megrendezésre az OTP Bank Koronglövő Európa Bajnokság 2014. Sarlóspusztán. Magyarország először nyerte el a nemzetközi szövetségtől a Trap-skeet- dupla trap Európa Bajnokság rendezési jogát, melyen várhatóan 35 országból közel 420 fő vesz részt.

Ennek a nemzetközi hírű sportrendezvénynek a megnyitó ünnepsége pedig 2014. június 17-én (kedd) Dabason a Szent István téren lesz megtartva, egész napos családi és gyermekrendezvények, színpadi előadások és koncertek kíséretében.

A belépés a rendezvény egész időtartama alatt ingyenes!

A dabasi református gyülekezet presbitériumának hozzájárulásával elkezdődött a Zlinszky utca elején elterülő régi református temető rendbetétele.

A terület Ligetvári István építész tervei alapján újul meg, amelynek központi helyére Kossuth László síremléke kerül, és egy átgondolt koncepció szerint elérhetővé válnak a temető helytörténeti szempontból fontos síremlékei is.

Print Friendly, PDF & Email

Április 10-én volt a 15. évfordulója annak, hogy városunk díszpolgárát, dr. Bábel Balázst Kalocsán püspökké szentelték. Június 25-én lesz a 15. jubileuma annak is, hogy az érsekatya a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye élén áll. Az elmúlt tizenöt évben az érsekatya az egyházmegye élén maradandót alkotott, az értékmentésben és értékközvetítésben, az egyházmegye épületeinek felújításában élen járt.

Jól jellemzi őt jelmondata: PRO REGNO DEI – Az Isten országáért. Munkásságát már eddig is számos fórumon elismerték, büszkék lehetünk a gyóni származású főpásztorra, akiről a 15. évforduló kapcsán készült portréfilmjét tekinthetik meg az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.