Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Archív híreink 2014

Dabason volt az OTP Bank Koronglövő EB megnyitója

Június 17-én késő délelőtt már benépesült a Szent István tér árnyasabbik része gyerekekkel, akik a kézműves asztaloknál szorgoskodtak, ügyességi versenyeken vettek részt és maximálisan kihasználták az ugrálóvár teljes kapacitását.

15.00 órától helyi csoportok produkciói színesítették a kínálatot: a színpadon a Tilinkó és a Borovenka Néptánccsoport, valamint a TOP Fitness SE versenyzői tartottak fergeteges bemutatót. A színpadi fellépéseket a Kéknefelejcs Citeracsoport és Szlama László moldvai népzenei csokra tette még látványosabbá.

18.00 órakor megkezdődött a csapatok felsorakozása. Több mint 40 ország koronglövői vonultak be a város főterére a Táncsics Mihály Gimnázium diákjainak felvezetésével.

A Katasztrófavédelem Központi Zenekara eljátszotta a magyar Himnuszt, amellyel kezdetét vette az OTP Bank Koronglövő Európabajnokság hivatalos megnyitó ünnepsége. A csapatokat Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke köszöntötte, majd Tamaz Imnaishvili, az Európai Sportlövő Szövetség elnökségi tagja, az Európa-bajnokság technikai delegáltja felolvasta Vladimir Lisin ESC elnök üzenetét.

A nyitórendezvényen felszólalt dr. Simicskó István az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára és Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó, Miniszterelnökség Sporttanácsadói irodavezető és többszörös EB- és VB-győztes öttusázó is.

Ezt követően Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűltek. Az ünnepélyes megnyitó után a Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzér Egyesület ágyúlövése jelezte, hogy a sportesemény majd egyhetes időszaka elkezdődött.

A rendezvény további részében Nédó Olga hegedűművész produkciójával lenyűgözte a közönséget, majd az estét Vastag Csaba fergeteges élő koncertje zárta.

További képanyagok az eseményről megtekinthetőek a képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.