Október 21-én, vasárnap délután tartottuk a hagyományos szőlősi szüreti felvonulást. Az eseményre idén nagyon sokan ellátogattak. Az elmúlt évekhez képest a résztvevők száma közel kétszeres volt.
Közel harminc hintó és lovaskocsi, valamint több mint húsz lovas vett részt a menetben. A felvonulás idén is a Bátki János Nyugdíjas Klub Mamorett-csoportjának induló táncával vette kezdetét.
Ez alkalommal is több nyugdíjas közösség, a Rozmaring, a Kékibolya és az Orchidea Népdalkör is jelen volt a felvonuláson. Az elmúlt évekhez képest a helybeli fiatalok közül idén többen öltöttek népviseletet, csőszlány- és legényruhát. A felvonulás koradélutántól estig tartott, a tíz megállónál közel húsz család fogott össze azért, hogy vendégül lássák a felvonulókat.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részvételükkel, szervezőmunkájukkal hozzájárultak az esemény sikeres lebonyolításához. Külön köszönet illeti azokat a családokat, akik megvendégelték a résztvevőket, valamint a Mészáros házaspárt, akik idén is vállalták a szüreti felvonulás bírói és bírónéi feladatát.
Feldman László
A Dabas Televízió felvétele