Május 22-én a Sári Közösségi Házban mutatták be azt a néprajzi tanulmánykötetet, amely a tavalyi esztendőben megrendezett kutatótábor eredményeként jött létre. Kovács Anna, a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének igazgatója ismertette a kutatótábor részleteit és a könyv tematikus felépítését. Gyivicsán Anna, az ELTE Szláv Filológiai Tanszék tanára történelmi előzményekről, a sáriak letelepedéséről, valamint nyelvjárásról, családnevekről és a tipikus sári kifejezésekről tartott előadást.
A könyvbemutatót Kustár Rozália, a kalocsai Viski Károly Múzeum etnológus, régész munkatársa zárta egy prezentációval, majd megköszönték az adatközlők és támogatók segítségét.
A szlovák dalokból álló műsorszámot a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola énekkara adta elő, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést!
Gogolák Mariann
A Dabas Televízió felvétele www.dabas.tv