Dabas Város Önkormányzata 2004. december 5. emlékére minden évben megtartja a Szeretet és Összetartozás Ünnepét. Ezzel a rendezvénnyel a külhoni magyaroktól a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét megtagadó, sikertelen népszavazásra emlékeztünk. Idén a kormányváltást követően megoldódott ez az égető probléma, így az elcsatolt területek magyarjai is igényelhetik és megkaphatják a magyar állampolgárságot. Ezzel a döntéssel Magyarország új országgyűlése orvosolta nemzettársaink sérelmeit és jóvátette azt, ami több millió magyarnak fájt 2004 óta.
Ezúton szeretném meghívni Önt és családját az utolsó ilyen jellegű rendezvényünkre, hiszen a fent említett okok miatt erre a sajnálatos eseményre való emlékezés elvesztette az aktualitását. Bebizonyosodott, hogy erős akarattal és megértéssel, a valós történelmi ismeretek birtokában meg lehetett valósítani a kettős állampolgárság megadását. Mindannyian összetartozunk, minden kétséget kizáróan, mi magyarok szerte a világban.
A rendezvény idén összekapcsolódik az OKÖT (Ország Közepe Önkormányzati Társulás) Adventi Koncertjével, amelyen 10 településről 200 gyermek énekel együtt a várakozás, a szeretet és az összetartozás jegyében. Az ünnepség a kistérség falvaink, városainak összetartozását erősíti. Helyszíne a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola tornacsarnoka, időpontja december 4. (szombat), 16.00 óra.
Legyen részese Ön is ennek a felemelő eseménynek!
Kőszegi Zoltán
polgármester
Dabas Város Önkormányzatának adventi programjai:

Kattintson a képre a nagyításhoz.
Nagyítás