2024. január 17-én került megrendezésre a 2024 évi SPORTGÁLA, amelynek ismét az OBO Aréna adott helyet és a 2024 esztendőben kimagasló sikereket elért sportolóinkat díjaztuk.
Az évzáró sportrendezvényen az idei esztendőben Az Év Sportolója, Az Év Csapata és Az Év Edzője és a DABAS VÁROS SPORTJÁÉRT díjak kerültek átadásra.
Év Sportolója Díjat 2024. évben az alábbi sportágakban az alábbi személyeknek adományozta Dabas Város Önkormányzata:
Danyis Gábor Kyokushin karate
Gábor a szemünk láttára nőtt fel, óvodásként kezdett karatézni dojonkban és mára már versenyeket nyer. Vizsgáit maximálisan teljesíti, példás magatartásával, hozzáállásával utat mutat az idősebb korosztálynak is. 2024-ben a Nyúl Kupa utánpótlás országos bajnokságon 1. helyet szerzett, a Bushido magyar bajnokságon 2. lett. A legjobb nemzetközi eredményei: A SHIHAN FURKÓ KÁLMÁN EMLÉKVERSENY EUROPEAN OPEN CHAMPIONSHIP versenyen 1 helyezett lett. Gábor versenyzőként is bizonyított, eredményei magukért beszélnek. Az egész csapat büszke rá.
Miták István Kyokushin karate szenior
István Öt éve sportol egyesületében, a napi munka után mindig vidáman, tettre készen érkezik az edzésekre. Nem sokat kell győzködni a plusz tréningekre sem. Idén szerette volna kipróbálni magát versenyen is. Egy hosszú felkészülés után sikeresen szerezte meg a második helyet egy fővárosi Magyar Bajnokságon szenior kategóriában. Nagyot küzdött, megmutatta a fiatal karatékáknak mi is az a Kyokushin spirit! Társai és edzői büszkék Istvánra és kívánnak még neki sok kihívást a sportban!
Krizsa Hunor grappling-földharc
Hunor 7 éves kora óta jár edzésre, ahol a karate mellett a földharcot is gyakorolta, azonban 2019 óta a szíve csak a földharcért dobog. Az idők folyamán a csapat alappillére lett, meghatározó alakja az edzéseknek. Hunor két okból hiányzik az edzésekről, ha beteg, vagy ha iskolai kiránduláson vesz részt. Szorgalma, kitartása és elhivatottsága az évek folyamán folyamatosan csak nőtt, 13 éves korára pedig felnőtteket megszégyenítő teljesítményt tudhat magáénak. Hunor az, aki elsőként érkezik az edzésre és utolsóként távozik, aki otthon is folyamatosan edz és képzi magát. Számára nincs olyan, hogy lehetetlen, amit az utóbbi években is megmutatott a 2024-es évad versenyein, ahol számtalanszor állt a dobogón, többször annak legfelső fokán.
Garamszegi Szófia Shinkyokushin karate
Szófia egészen kiskora óta a Harcosok Klubja csapatának a tagja. Fiatal kora ellenére rendkívül sok hazai és nemzetközi versenyen vett már részt. Külföldre is sokat utazik, hogy más országok versenyzőivel is megmérettesse magát. Shinkyokushin Karate knock down küzdelem versenyszámaiban jelentős sikereket ért el. De az országhatárt nem csupán a versenyek miatt, hanem az edzőtáborok miatt is gyakran lépi át: Litvániába már szinte „hazajár”, ahol sportágunk legkiemelkedőbb harcosai versenyeznek és edzenek. Szofi eredményeivel sok kezdő karatéka példaképe. Minden esetben segíti az újonnan érkezőket, és bebizonyítja, hogy bár a sportág alapvetően inkább férfias, egy törékenynek tűnő hölgy is megállja benne a helyét. 2024-ben Szofi a Harcosok Klubja egyik legeredményesebb versenyzője volt: mind hazai mind külföldi versenyekről szép eredményekkel tért haza. A debreceni Reménység Kupán aranyérmet szerzett, de a Diákolimpia Országos Döntőjében is megszerezte az országos bajnoki címet. És bár az év első felében még csak a 3. helyet szerezte meg az Ippon Cupán, a decemberi bajnokságon már a dobogó legfelső fokára állhatott egy igen erős nemzetközi mezőnyben.
Szabó Levente Shinkyokushin karate
Szabó Levente pár éve csatlakozott az egyesületünkhöz, a Harcosok Klubjához. Motiváltan érkezett és legfőbb vágya az volt, hogy a versenyeken is kipróbálhassa magát küzdelem versenyszámban. Határozott fellépése és tanulni akarása már az első edzéseken is jól látszott. Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi versenyeken is szépen szerepel, sorra hozza haza a bajnoki címeket. Sokat jár külföldre edzőtáborozni, főleg Litvániába, ahol a Shinkyokushin Karate fellegvára is működik. Biztosak vagyunk benne, hogy a nemzeti válogatott tagja is lesz, ha korban is eléri a beválogatáshoz szükséges életkort. A 2024-es évben a Harcosok Klubja egyik legeredményesebb sportolója volt, több hazai és nemzetközi bajnokságon is minden alkalommal dobogós helyen végzett. Kiemelkedő eredményekkel zárta a hazai versenyek közül a debreceni Reménység Kupát, valamint a kiskunfélegyházi Eisberg Kupát, ahonnan aranyéremmel tért haza. Nemzetközi porondon is megmutatta tehetségét: a Slovakian Openen és a litvániai Ippon Kupán is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Amerikai futball:
Garajszki Ádám felnőtt kategória
Ádám a tökéletes példa arra, hogy a rengeteg munka, energia, és az állhatatosság, megtérül és kifizetődik. Ugyanis minden ami tud és elért, hosszú évek munkájának a gyümölcse. Az már az első edzéseken is, mikor 13 évesen lejött hozzánk látszott, hogy nagyon jó adottságokkal rendelkezik. Minden edzésen láttuk rajta az elszántságot, a tanulni és fejlődni akarást. Első nagy eredmény az U19-es válogatott tagság elérése volt. Amit meg is koronázott azzal, hogy az U19-es Magyar Amerikai Futball válogatott történetének első Touchdown-ját ő szerezte, ezzel beírva megát a történelemkönyvekbe. Felnőttként is sikeres játékos lett belőle. Viszont 2022-ben úgy döntött, hogy elég volt a futó pozícióból, és átment a labda túloldalára, a védelembe. Már az első szezonja során kiváló teljesítményt nyújtott. Ennek is köszönhetően a 2023-as felnőtt Divizió I.-es bajnok Sparks csapatának egyik kulcsjátékosa volt a védelemben. Idén pedig a kiemelt liga döntőjében szerepelt kezdő játékosként a Budapest Cowbells csapatában. Továbbá, nyáron védőként is be tudott jutni a felnőtt válogatott bő keretébe. Ez mind bizonyítja, hogy mekkorát fejlődött két év alatt ebben a szerepkörben is. Ádám szorgalmas, hatalmas munkabírású és nagyon jól edzhető, mentálisan és fizikálisan is tökéletesen felkészült. Ráadásul igazi mentora a fiataloknak, ugyanis folyamatosan segíti, fejleszti őket. Amit az is bizonyít, hogy az idei országos bajnokságon 4. Helyezést elért U17-es flag csapatunk támadó koordinátora volt. Mindezek után kijelenthetjük, hogy 2024 legjobb felnőtt játékosa Amerikai futball sportágban, Garajszki Ádám! Szívből gratulálunk!
Jankulár Barnabás utánpótlás
Barni idén először veheti át ezt a kitüntetést, pedig már az elmúlt két évben is nagyon közel járt a díj elnyeréséhez. Szerencsések vagyunk, hogy Barni a Sparks játékosa, mert nagyon jó képességekkel rendelkezik, így fényes jövő áll előtte, amennyiben nem változik meg a munnkához való hozzáállása. Fiatal kora ellenére, a 2024-es Sparks felnőtt csapatának kezdő játékosa volt. Nagyon sok szép játékot bemutatva csapatunk egyik legjobb támadójátékosává nőtte ki magát. A felnőtt bajnokságot követően egy minicamp keretén belül kiharcolta az U19-es Magyar Amerikai Futball válogatottba jutást. Majd november végén pályára lépett a Kincsem Parkban rendezett Dán válogatott elleni felkészülési mérkőzésen. Ősszel még volt egy U19-es bajnokság is, ahol szintén nagyon szépen szerepelt és kamatoztatni tudta a felnőtt bajnokság során szerzett tapasztalatait. Bartni még mindig mindössze 19 éves. Ami egyben azt is jelenti, hogy még nagyon hosszú és reméljük sikeres pályafutás áll előtte. Nincs kétség afelől sem, hogy 2024-ben a Sparks felnőtt csapatában az egyik kezdő pozíció az övé lesz. Továbbá az a terv, hogy kipróbálja magát kölcsönjátékosként a kiemelt ligában is. Szorgalma, mentalitása és edzésmunkája kiemeli őt fiatal társai közül, így könnyen kivívta a felnőtt csapattársai tiszteletét, elismerését is. Jankulár Barnabás az idei teljesítményének köszönhetően megérdemelten lett 2024 legjobb utánpótláskorú játékosa Amerikai futball sportágban! Szívből gratulálunk!
Labdarúgás:
Laja Gábor utánpótlás
Gábor 2013-ban kezdett el focizni Dabason. Az eltelt idő alatt szépen végigjárta utánpótlásainkat. Jelenleg U19-es csapatunk játékosa, és meghatározó személyisége. Gábor már fiatal korától fogva kitűnt tehetségével és elkötelezettségével. Szorgalmának és kitartásának köszönhetően folyamatosan fejlődik. Képes gyorsan reagálni a játékhelyzetekre, és mindig a csapat érdekeit tartja szem előtt. Az edzéseken való részvétele és a csapattársai iránti támogatása példamutató, ami inspirálja a körülötte lévőket. A pályán mutatott teljesítménye mellett személyisége is kiemelkedő. Tiszteletet tanúsít edzői és csapattársai iránt, és mindig készen áll arra, hogy segítse csapatát a lehető legjobb tudása szerint.
Tóth Csaba utánpótlás
Tóth Csaba Junior 2023 szeptember óta erősíti a Dabas csapatát, ahol már két szezon alatt is lenyűgöző eredményeket ért el. Összesen 81 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben, és ezalatt elképesztő, 120 gólt szerzett. Ez az átlagosan 1,48 gól/meccs, a teljesítmény nemcsak a szurkolók és a csapattársak körében váltott ki elismerést, hanem a sportág szakértői is méltatták őt. Gólérzékenysége és támadó szellemisége kulcsszerepet játszott abban, hogy csapata az U13 vagy az U14 több alkalommal is kiemelkedő eredményeket érjen el. Elhivatottsága és rendkívüli eredményei alapján méltán érdemelte ki a díjat, és biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben is sok örömet szerez a dabasi szurkolóknak és a magyar futball közösségének. Gratulálunk!
Kézilabda:
Repka Dorotya női utánpótlás
Dorottya 2019-ben került a Dabasi Kézilabda Klub kötelékébe és kapus poszton játszik U14-es csapatunkban. Szorgalma azóta is töretlen, az edzések állandó résztvevője, ahol mindenben a maximumot nyújtja, legyen szó védésről, erősítésről vagy futásról. Társaival való viselkedése példaértékű. A mérkőzéseken csapata meghatározó tagja, és védéseivel nem egyszer segítette győzelemre csapatát. Gratulálunk neki az Év női utánpótlás kézilabdázója címhez!
Gáspár Viktor – kézilabda férfi utánpótlás
Viktor gyermekkora óta a kézilabda szerelmese. Tehetsége már akkor megmutatkozott hozzáállásában és motiváltságában, amikor fiatalabbként az idősebbek között játszhatott. A sok év munkájának eredménye, hogy a legmagasabb utánpótlás korosztályban is csapata kulcsszereplője, vezéregyénisége tud lenni. A 2024/25-ös szezonban már a Dabasi NBI-es felnőtt csapat kerettagja, ahol több mérkőzésen is részt vett már. Bízunk benne, hogy a következő években sikerül beépíteni, és meghatározó játékosa lesz csapatunknak. Gratulálunk neki az Év férfi utánpótlás kézilabdázója címhez!
Zlatko Horvat – kézilabda férfi felnőtt
Zlatko Horvat profi karrierjét 2002-ben a horvát rekordbajnok RK Zagreb csapatában kezdte. 2022. januárjában már világklasszisként igazolt Dabasra. Ez alatt a 20 év alatt begyűjtött 17 horvát bajnoki és kupacímet. A horvát válogatott tagjaként olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüst és bronzérmes, valamint Európa bajnoki ezüst és kétszeres bronzérmes lett. Ezek fényében akár levezetésként is tekinthetett volna a magyarországi kalandra, de karrierje utolsó éveiben is ugyanaz a profizmus jellemezte őt. Így Dabason is addig dolgozott, amíg valami maradandót nem alkotott, ezért az ő vezetésével is jutott el csapatunk eddigi legnagyobb eredményéhez, a Magyar Kupa bronzéremhez. Példaértékű munkájával és társai támogatásával sokat tett csapatunk fejlődéséért. Az eddig itt töltött idő alatt több mint 70 mérkőzést játszott, és közel 300 gólt szerzett dabasi színekben! Ezért utolsó dabasi évében, ami egyben karrierje utolsó szezonja is, nem eshetett másra a választás, mint hogy Zlatko legyen az Év sportolója! Gratulálunk Neki!
Árgyelán Szonja - Tenisz
Árgyelán Szonja a Dabasi Teniszakadémia tagja, itt folytatja a felkészülést a korosztályos magyar versenyekre, amiken igen szép számmal vesz részt. 2023-ban 22 versenyen indult, valamint a csapatbajnokságokon, amiken sok szép győzelmet szerzett és a versenyeken számos dobogós helyezést ért el. Szonja hozzáállása a sporthoz és a tanuláshoz példaértékű, sikertelenebb időszakában is rendkívül motiváltan edzett, és ennek köszönhetően is sikert sikerre halmozott, korosztályában már kiemelt tornán döntőzni is tudott. Edzői, Városi Ferenc korábbi első osztályú felnőtt játékos és Békefi Bianka többszörös korábbi magyar bajnok, aki egykor a világ 10 legjobb junior teniszezője közé tartozott.
Kőszegi Zente – Tenisz - junior tenisz
Zente a Dabasi Teniszakadémia színeiben versenyez, de már Budapesten készül a Budai Tenisz Centrumban, ahol edzője Tatár Zsolt és Balázs Attila, korábbi top100-as 7x magyar bajnok teniszező, aki 2022-23 -ban a Dabasi Teniszakadémiát erősítette még játékosként és több GRAND SLam versenyen is szerepelt, ahol Dabas városát is képviselte a nemzetközi tenisz elit mezőnyében. Zente olyan közegben készülhet, ahol többek között Piros Zsombor, Fucsovics Márton és Marozsán Fábian edz, és számos korosztályos tehetség társaságában. Zente 2024-ben is bizonyította tehetségét, számos versenyen ért el helyezéseket. Országos korosztályos tornagyőzelemmel és döntővel is büszkélkedhet. Az idei évben célja a legjobb 10 játékos közé bekerülni és nemzetközi versenyeken indulni.
Női OB2 tenisz csapat, a Dabasi Teniszakadémia Se Tenisz női 2. osztályban
A 2024-es év különleges mérföldkő volt a Dabasi Teniszakadémia számára, hiszen idén alakult meg női OB2-es csapatunk, amely az első szezonjában máris bizonyította helyét az országos mezőnyben. Korábban a Dabas férfi tenisz csapata feljutott 3. osztályból 2. osztályba és büszkék vagyunk, hogy a női csapat is helytállt az országos 2. osztályú bajnokságban. A csapat rendkívül eltökélten kezdte meg a versenysorozatot, és több győzelmet is megszereztek az összecsapások során. A játékosok – Szonja, Réka, Anna, Zsófi, Laura, Viki, Judit és Luca– nemcsak egyéni tehetségükkel, hanem csapatként való együttműködésükkel is kitűntek. A csapat eredményei mögött nemcsak a játékosok kitartása és szorgalma, hanem a csapatkapitány és edző Fecó, valamint az edző Bianka munkája is áll. A csapat teljesítménye nemcsak az érintettek számára jelent inspirációt, hanem a dabasi teniszélet fejlődésének újabb bizonyítéka is. Gratulálunk nekik, és bízunk benne, hogy a jövőben még nagyobb sikereket érnek el! Edzők: Városi Ferenc és Békefi Bianka
Tóth Barnabás - Jégkorong
Barnabás mindig is örökmozgó gyerek volt. 2,5 évesen a Dabasi Futónapon 3km-t teljesített futóbiciklivel.3 évesen görkorcsolyával rótta a köröket. Korcsolyázni 4 évesen kezdett, a jeget az első perctől kezdve érzi és biztonsággal használja. A jégkoronggal a család egy közeli barátja ismertette meg. Ezt követően már nem lehetett elválasztani ettől a mozgásformától, nagyon rövid idő alatt a Kanadai Magyar Hokiklub igazolt játékosa lett. Ebben az Egyesületben hokizik azóta is, jelenleg az U14A csapatban. 2024 -ben a jeges szezon végeztével először csatlakozott az Inline Bajnoksághoz, amiben száraz körülmények között, speciális műanyag borítású pályán, görkorcsolyában küzdenek a korongért. A Tatabányai Polipok Select csapattal a Magyar Bajnokság U14 3x3 második helyét sikerült elérni.
2024 tavaszán részt vett a Hungary Talent jégkorongos tehetséggondozó program képzésein, ahol kiválasztották egy amerikai torna keretébe. Ezzel lehetőséget kapott 2024.nov.24-dec.4 között Miamiban, Floridában játszani és NHL meccsen a világ legjobbjait testközelből látni. Barnabás a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium 6. osztályos tanulója, de a tanulás mellett jut ideje az edzésekre is.
Fabók Vivien – DUATLON
Vivien a 2024-es évben már Junior versenyzőként folytatta a versenyzést Duatlon sportágban, valamint atlétikában. Szorgalommal végezte a kemény edzésmunkát, és állt fel több, a szezonját kissé megnehezítő betegség után. Ennek ellenére a tanulás mellett, hiszen fontos tényező, hogy az idei tanévben fog érettségizni, az alábbi eredményeket sikerült elérnie:
1.) Duatlon Országos Bajnokság 3. helyezés Junior kategóriában
2.) Diákolimpia Országos Bajnokság 3000 méteres síkfutásban 3. helyezés
3.) Nyíregyháza fedett pályás Országos Bajnokság szintén 3000 méteres síkfutásban 3. helyezés. Jövőbeni céljai között szerepel futásban az Országos Bajnoki cím ismételt megszerzése, valamint Duatlon és Triatlon sportágban is nemzetközi szinten is a minél jobb szereplés elérése.
Fabók Eszter DUATLON ÉS TRIATLON sportágban
Eszter ifjúsági korosztályban duatlon és triatlon sportágban a 2024-es évben folytatva a korábbi évek kemény, alázatos edzésmunkáját, elhivatott hozzáállását, felülemelkedve és még nagyobb lendülettel tovább folytatva a versenyzést az elé gördülő akadályok után (mint pl. komoly kerékpáros bukás az olaszországi Junior Európa Kupán), az alábbi eredményeket érte el az idei szezonban:
1.) a 2024-es év Duatlon Országos Bajnoka ifjúsági kategóriában
2.) a 2024-es év Triatlon Országos Bajnoka ifjúsági kategóriában
3.) a junior Európa kupákon is rendre az élmezőnyben végzett.
Az elért eredményeinek köszönhetően kvalifikálta magát a Triatlon Ifjúsági Európa Bajnokságra a spanyolországi Banyolesbe, ahol az előkelő 12. helyezést érte el. Ifiként kvalifikálta magát a Törökországi Junior Európa Bajnokságra is, ahol a "B" döntőben a 7. helyet szerezte meg. Eszter az idei év eredményeivel ismételten a nemzeti Héraklész válogatott kerettagjaként képviselheti hazánkat a különböző külföldi versenyeken.
Sáli Cenge díjugratás
Sáli Csenge a dabasi Connemara Lovas Egyesület színeiben az elmúlt évekhez hasonlóan 2024 ben ismét dobogóra állhatott a korosztályos Championátus versenyrendszere döntőjének díjkiosztóján, miután most már a 16-18 éves korosztályban Serdülő A kategóriában bronzérmet szerzett. A Kiskunhalason és Bábolnán rendezett két forduló versenynapjainak összesítése alapján alakult ki a végeredmény, ahol Csenge és lova Jácint a harmadik legtöbb pontot gyűjtötték. A Kaposváron rendezett háromnapos országos verseny ifjúsági kategóriájában egyik napon 2. helyezést ért el, a két másik napon pedig győzni tudott. Így az országos minősítő hétvége legeredményesebb ifjúsági lovasa lett. Az elmúlt évben a díjugratás mellett Csenge a további két olimpiai szakágban is megmérettette magát. Fee Devot nevű kancájával élete első hivatalos díjlovas és lovastusa versenyén is a második helyen végzett. A lovak iránti szeretetét, az évek alatt elsajátított lovas tudását igyekszik a nála fiatalabb lelkes lovasoknak átadni, segíteni, motiválni őket. Töretlen lelkesedéssel támogatja edzője, édesapja Sáli Gábor szakedző munkáját a Dabas Pónilovasiskola működésében, hogy minél több óvodás, kisiskolás és középiskolás gyerek élhessen át hasonló örömöket a pónik és lovak által. Gratulálunk az újabb sikerekhez és szerencsés új évet kívánunk!
Pintér Hanna - LÉGTORNA szakág Junior kategória
Hanna 13 éves, a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium 7. osztályos tanulója. 4 éve kezdte a légtornát Dabason az MSE Aerial Fit Stúdiónál. 2 éve versenyez Légtorna Hammock szakágban Junior A korosztályban. Heti 6-8 órát edz, néha „hullámvasúton ülve”, de mindig alázattal fordulva a sport felé. 2023-ban megnyerte az ART Magyar Bajnokságot. 2024-ben számos országos versenyen vett részt, amelyek közül néhány: TRL Országos Bajnokságon haladó kategóriában ismét sikerült megszereznie az első helyet. Manézs Hungarian Circus Talent Tehetségkutató versenyen második lett, így felléphetett teltház előtt a Fővárosi Nagycirkuszban a Győztesek Gálaműsorán. 2024-ben az ART Magyar Bajnokságon elért bronzérmével kvalifikálta magát a Világbajnokságra, ahol amatőrből profi kategóriába átsorolva a 9. helyezést érte el. 2024 őszén már megkezdte a 2025-ös versenyévre való felkészülést, ahol számos kihívás fog várni rá, de edzője (egyben édesanyja) hiszi, hogy mindig a tőle telhető legjobbat fogja nyújtani! Hanna gondolatai a légtornáról: „Az első pillanattól kezdve imádom a légtornát. Amikor a színpadra lépek, „otthon érzem magam”. Az a három és fél perc az, amikor igazán önmagam lehetek. Motivációm: Napról napra jobb legyek önmagamnál. Célom: EB és VB bajnok lenni és egyszer oktatni a légtornát.”
Kaldenekker Nikolett és Kaldenekker Níla - légtorna szakág
Niki és Níla 11 évesek, ikrek, a dabasi Kossuth Lajos általános Iskola 5. osztályos tanulói. 4 éve az MSE Aerial Fit Stúdiónál kezdtek légtorna karikázni. Mindketten egyéniben és együtt, duóban is versenyeznek profi kategóriában. Heti 6-8 órában edzenek, kitartó, alázatos munkájuk versenyről versenyre meghozza gyümölcsét. Számos nemzeti és nemzetközi versenyen vettek részt duo koreográfiájukkal az elmúlt 2 évben. 2024-ben mind az Art mind a Sport Magyar Bajnokságon kvalifikálták magukat az Európa-, és Világbajnokságokra, ahol szép eredményekkel zártak. 2024-ben
• Alehopp Airborn Cirkuszfeszten bronzérmet,
• TRL Bajnokságon arany érmet szereztek.
• Sport Magyar Bajnokságról és egy hónappal későbbb az Art Magyar Bajnokságról is ezüstéremmel távoztak.
• a Sport Légtorna Európa-bajnokságon 3. helyezést
• Decemberben a Sport Világbajnokságról bronzéremmel jöttek haza
Mindketten hatalmas erőt merítenek abból hogy testvérekként állhatnak színpadra és együtt mutathatják meg tudásukat. Motivációjuk: Évről évre jobbak, eredményesebbek és egyszer (vagy akár többször is ) Európa és Világbajnokok legyenek.
Fitness:
Lantos Nóra egyéni versenyző
Lantos Nórit legelőször egyéves korában vitte el Édesanyja baba tornára, ekkor ismerkedtek meg Varró Erikával, aki látta Nóriban a tehetséget és már óvodás korában bevezette őt a Fitness sportágba! A már említett tehetsége mellé szorgalom is párosult, így tudott évről-évre fejlődni és egyre jobb eredményeket elérni a versenyzés világában! Nóri személye példaértékű lehet kortársai és a kisebb versenyzőink számára egyaránt. Alázatos a sport iránt, tisztelettudó edzőivel és versenytársaival szemben is! A 2024-es évben a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége három Országos Bajnokságot rendezett ahol minden alkalommal Első helyezést ért el, majd a verseny eredmények összesítése alapján kijutott a WDA World Dance & Fitness Championships versenyére ahol Világbajnoki első helyezett lett! Ugyanebben az évben elindult a Ritmuscsapatok Országos Bajnokságán is, ahol egyszer 3. és két alkalommal 1. helyezést ért el, továbbá megjutalmazták a “Legtechnikásabb táncos” különdíjjal is! Nóri nagyon jól tud csapatban is dolgozni, türelmes és alkalmazkodó személyisége miatt! Csapattársaival, az összes versenyen sikerült a dobogón végezniük! Edzői nagyon büszkék Nórira, a folyamatos fejlődésére és kitartására!
Red Queen fitness csapat
A 2024-es év során kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és méltán érdemelte ki az Év Sportolója díjat a Red Queen csapat. A csapat tagjai; Rizmajer Boglárka, Tóth Kata, Dori Kamilla és Bálint Blanka, akik külön-külön is tehetségesek, de együtt egy igazán legyőzhetetlen csapatot alkotnak. A csapattagok közötti szoros barátság és kiváló együttműködés minden versenyen megmutatkozik, legyen szó akár a közös edzésekről, akár az éles megmérettetésekről. Az év folyamán négy aranyérmet és négy ezüstérmet szereztek, emellett a Világbajnokságon is az első helyezést hozták el. A Red Queen csapata nemcsak sporteredményeikkel, hanem példamutató csapatszellemükkel is hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyesület gazdagabb és erősebb legyen. Gratulálunk a sikereikhez, és további eredményes szereplést kívánunk nekik a jövőben!
Bábel János - Freestyle BMX
Bábel Jani a 2024-es évet még Debrecenben kezdte, ugyanis 2023 októberében oda költözött sportolói karrierje fejlesztése érdekében. Az egyik legjobb BMX-es barátjával, Ujvary Zolival edzett, aki sok építő kritikával és jó tanácsokkal látta el Janit. Az egész téli felkészülés kültéri pályákon zajlott, a leghidegebb napokon is. Áprilisban két profi edzőtábor után egy sikeres versennyel kezdődött Jani szezonja, annak ellenére, hogy nem értett egyet a zsűritől kapott pontjával. A következő megmérettetés Horvátországban volt, ahol a profi sportoló bejutott élete első elődöntőjébe és az előkelő 17. helyet tudta megszerezni a világ legjobbjai ellen. Versenyek között bemutatókat tartott, és feltöltötte, hogy mennyi gyermek felnéz rá és példaképnek tekintik. Ezután jött a hazai dabasi verseny, amit minden évben Jani szervez a DBS X sportegyesület csapatával, és mellette versenyzőként is jelen van. Idén is rengetegen kilátogattak és együtt ünnepelték Jani második helyezését. Edző hetek után egy igazi hullámvasutas hét következett Lettországban. A 20 órás út kipihenése után, az első gyakorláson 10 perc után eltört a sportoló bringájának kormánya így az a nap végett is ért számára. A nehézségek ellenére a sikeres 9. hellyel tért haza újabb olimpiai pontokat gyűjtve. 10 éves pályafutásának megkoronázása képpen, készítettek Janinak egy kis filmet ami a Helyi Hős címet kapta. Kaotikus forgatás volt, ami friss csukló sérülésének volt köszönhető. Sajnos pihenésre nem volt idő, ugyanis még hátra volt fontos két verseny a szezonból. Csehországba utazva egy hatalmas show versenyen vett részt a sportoló, ahonnan a 6. helyet hozta haza, sérült kézzel. A rá következő hétvégén már Miskolcon volt az országos bajnokságon, ahol szintén csukló sérülésével küszködve egy újabb 6. hellyel tért haza. Jani sajnos jelen pillanatban is küzd a sérülésével, melynek műtéte február közepén lesz. A sportoló hálás egész Dabasnak a rengeteg támogatásért és szeretetért amit kap, és ígéri, hogy felépülése után teljes erővel hajtani fog az áhított 2028-as Los Angelesi Olimpiai kijutásáért!
Branyiczki Bendegúz – Freestyle BMX
Bendzsinek a 2024-es év volt az első teljes szezonja. Bábel Jani kezei alatt egyre motiváltabb és fejlődése rakéta gyorsaságra kapcsolt át. Rengeteg új trükköt tanult, amik már az ő kategóriájában, igen magas színtűnek számítanak. Félelmet nem ismerve, hatalmas kitartással gyakorolt nap mint nap. Sajnos becsúszott egy nagyobb bokasérülés is. De ez egy picit se vette kedvét, sőt még nagyobb motivációval tért vissza a dabasi extrém parkba. Bendzsi a DBS X sportegyesület színeiben versenyez. Első 2024-es versenye az országszerte ismert dabasi BMX verseny volt, ahonnan a legfényesebb éremmel mehetett haza. Egy kis közös felkészülés Janival, és már indult is Kiskunfélegyházára versenyezni. Magabiztos gyakorlást követően, teljes önbizalommal indult neki a versenynek, és a 2. helyet hozta haza. Bendzsi mindennap szorgosan készül a 2025-ös szezonra, és alig várja hogy még több sikert érjen el kis kerékpárjával. Edzője Bábel Jani szerint, ha nagyon akarja, sikerülhet megmászni a legnagyobb hegyeket is.
Bukovszki Zalán – Freestyle Roller
Zalán 6 éves kora óta rollerezik. Hamar fény derült hogy nagyon tehetséges és 9 éves kora óta versenyszerűen rollerez. Magyarországon kevés a versenyszintű pálya és versenyző, ezért sokat edz külföldi pályákon. 2023-ban Európa bajnokságon vett részt nagyon szép eredménnyel. A 2024-es év az új trükkök tanulásával és begyakorlásával telt. A DBS skateparkban szinte minden nap edz, amiben a DBS X sport egyesület nagy segítségére van. De a versenyek sem maradtak el, Szank Roller Jam-en első helyezést ért el tavasszal, nyáron a Kiskun Riders roller kupán profi kategóriában felállhatott a dobogó legfelső fokára, Miskolc Factory Hallowen kupán pedig bronzérmes lett. 2025-ben a cél az európai korosztályos első hely megszerzése, és szponzorok keresése.
Speedcubing gyorskockázás:
Molnár Gergő Zalán Rubik-kocka
Gergő 2023 év elején kezdte el a gyorskockázás versenykarrierjét és másfél év alatt jutott el odáig, hogy 2024 nyarán 3x3 kocka átlagával Nemzeti rekordot döntött és ezt azóta is tartja. 2x2 kockában pedig Nemzeti 2. helyezett. Mind nemzetközi, mind magyar versenyeken kiemelkedő a teljesítménye. Mindezt teljesen önerőből, önszorgalommal érte el, nincs oktatója, edzője. A 2024. év végi magyar bajnokságon első helyezést ért el 3x3 kockából, ő lett a magyar bajnok! 2x2 kockából pedig az előkelő 3. helyet szerezte meg. A fenti eredmények tették lehetővé, hogy a 2025 nyarán, az Amerikai Egyesült Államokbeli Seattle-ben megrendezésre kerülő világbajnokságon az első körben regisztrálhatott.
Krisztián István koronglövészet kategória:
A Csákberényen rendezett világbajnokságon összesen 35 nemzet, közel 750 sportolóját várták augusztus 15 és 18 között. A Vértes hegység bérceinek előterében rendezték ugyanis a 20. gyorsított korongvadász világbajnokságot. Dabasi versenyző is részt vett a megmérettetésen Krisztián István személyében, aki csapattársával, Dobos Józseffel Meister kategóriában világbajnok 3. helyezést ért el. István közel 40 éve foglalkozik sportlövészettel, ezen belül legfőképpen koronglövészettel. A DSC Lőtér egyesülete nagyon fontosnak tartja a feltörekvő, tehetséges fiatalok segítését. Aki szeretné kipróbálni megfelelő körülmények között, biztonságosan, az a Dabasi Lőtéren megteheti, Pista szakértő segítségével. Az eredményhez szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Tchoukball:
Illés Gábor Áron
Illés Gábor 2 éve kezdett el tchoukballozni és mára a csapat egyik legjobb játékosa. A labdához való viszonya kimagasló. Fantasztikus lövő technikája van. Védekezésben a csapat egyik oszlopos tagja. Gábor szorgalmasan vesz részt az edzéseken és jelenlétével, tudásával ösztönzi a többieket is. Gábor már részt vesz a korosztályos válogatottak edzésein is, és reményeink szerint a 2025-ös évben már csatlakozik a csapathoz, a válogatott külföldi megmérettetésein.
A legtöbbet fejlődő Dabasi Fóka Boross Endre TCHOUKBALL:
Boross Endre 12 éves, a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium tanulója. 2023 februártól tchoukballozik a Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskolában, a Dabasi Fókák junior tchoukball csapatban. 2024 januártól már a magyar válogatott tagja U14-es korosztályban. Május 12-én képviselte hazánkat az Olaszországban, Riminiben megrendezett Tchoukball fesztiválon. Ott homokos tengerparton játszanak, amire nehezebb felkészülniük itthon. November 9-én rendezték meg az első Budapesti Tchoukball Open tornát, ahol a Dabasi Fókák csapatával 3. helyen végeztek. November 22 én Táborfalván sikerült az első helyet is megszerezniük! Decemberben Svájcba ment a magyar válogatottal. 2025 – ben is tervei között van az olaszországi és a svájci versenyre való kijutás. Endre nagyon jó csapatjátékos, közösségi ember! Mindig vidám és lelkes!
Az év csapata: Dabasi Fókák tchoukball csapata
A Dabasi Fókák az elsők egyike volt az országban, akik tchoukball csapatként megalakultak, mint ahogy Dabas az egyik bástyája a magyarországi tchoukball terjedésének. A jelenlegi csapat U12-es korosztályban versenyez és mindig a dobogón végez. A legutolsó versenyen sikerült az aranyérmet megszerezniük. Egy összetartó kis közösség, akik nagy lelkesedéssel űzik ezt a különleges sportot és korosztályukban nagyon ügyesek. A csapatból többen tagjai a korosztályos magyar válogatottnak. Képviselték országunkat májusban Riminiben, a legnagyobb „beach” tchoukball tornán és 4. ill. 11. helyezést értek el U14-es korosztályban. Nemsokára utazik a válogatott Genfbe, a legnagyobb nemzetközi tornára. A Fókák több játékosa képviselteti magát a válogatott csapatokban, több korosztályban.
Az év edzője: Sófalvi András – Tchoukball játékos edző
András a legelső játékosként már tagja volt a Dabasi Fókák tchoukball csapatnak. Minden korosztályos válogatott alap embere volt majd két éve ő lett a férfi válogatott csapatkapitánya. Edzői feladatokat is vállalt már 17 éves kora óta. Két éve Ő a Dabasi Fókák tchoukball csapat edzője, szárnyai alatt fejlődik a csapat. András 2024-ben érettségizett a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban és felvételt nyert a Pécsi Tudomány Egyetem Sportszervező szakára. Az egyetem mellett továbbra is vállalta Dabasi Fókák edzését, ami nagy elköteleződést és felelősségvállalást tanúsít. András szeretete a tchoukball iránt példaértékű. Továbbra is játszik, erősíti a válogatott csapatot nemzetközi tornákon. A most decemberben megrendezésre kerülő Genfi tornán már szövetségi edzőként vesz részt és irányítja az M18-as csapatunkat.
Dabas város sportjáért díjazottja: Lorántffy László
A Dabasi Futókörben szervező tevékenységet végzett, futóversenyeket szervezett és lebonyolított
A Dabasi Futónap egyik szervezője, évekig a 21 km-es táv rendezéséért felelős szervező
A Futókörök Napja országos eseménynek 3 évig szervezője és lebonyolításának motorja
A szabadidős sporttevékenység előmozdítója Dabason, az egészséges életmód népszerűsítője mozgásos tevékenységek által
Lorántfy László (kérem, hogy felesége Ildikó is jöjjön fel a színpadra
Lorántffy László tanár úr még Kecskeméten a gimnáziumi tanulmányai alatt, majd Budapestre az ELTE-re kerülve egyetemi élete alatt kacsolódott be a sportéletbe. Egy kis szünet után a 90-es évek közepétől kezdett újból aktívan a sportra koncentrálni, úszni, futni és kerékpározni rendszeresen. A triatlon sportág hazai szárnybontogatásánál is ott volt, újra beszippantották a versenyek, a versenyzés légköre. A futás egyre nagyobb hangsúlyt kapott a mindennapi mozgásában, így az első maratonját 43 évesen futotta le, s rá egy évre teljesítette az első Ironman versenyét is Nagyatádon. Az évek során 3 Ironman, 18 maraton, 55 félmaraton távot teljesített, de rendszeres indulója volt a terepfutó eseményeknek a középtávú triatlon versenyeknek. 2002-ben indult a Triatlon EB-n master kategóriában korcsoportjában hazánkat képviselve 7. lett, két ízben teljesítette csapatával a Békéscsaba-Arad Szupermaratont is.
Tanár úr lakóhelyén és környékén az évek során egyre gyarapodó futó közösséget szervez, tevékenységével a csapatnak lendület ad, lelkesedésével buzdít, ösztönöz. Bátran fordulhatnak hozzá kezdők is tanácsért, baráti lelkesítésért, ha szükséges edzéstervért. Közösségépítő szerepének köszönhetően egyre többen csatlakoznak olyanok is az általa szervezett csoporthoz, akik unják a magányos futásokat, akik keresik a hozzájuk hasonló érdeklődésűek társaságát.
A térségnek 2013–ban lett a Futónagykövete. A megtisztelő cím adományozásakor a futás nagyköveteként a következő mottót fogalmazta meg magáról: “Nem szégyen a futás, de hasznos! Ha orvos lennék, sok testi és lelki problémára receptre írnám fel a futást. Nem vagyok orvos, így csak ajánlani tudom barátaimnak és ismerőseimnek, hogy fussanak, mozogjanak. Büszke vagyok rá, hogy sok ismerősömmel, tanítványommal sikerült már megszerettetnem a futást és a sportos életmódot!”
Két évtizede szervezi a település futóéletét, kifogyhatatlan erejével és lendületével a helyi futótársadalom motorja lett. Lelkesedésének és szervezőerejének köszönhetően Dabas város egymás után 3 alkalommal is megnyerte a Futókörök Napja országos eseményt, mind indulók, mind a megtett kilométerek számában is.
Egyik tanítványa, akinek a gimnáziumban osztályfőnöke volt, egy beszélgetés során a következőket mondta: „Meglehet, ma már én sem lennék futó, ha a kezdeti lelkesedésem magányos kilométereit követően nem vezet be a közös futások és versenyek lelkesítő világába.”
Lórántfy László a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium fizika-informatika szakos tanáraként 2023-ban vonult nyugdíjba. Még sok lefutott kört és sok követőt kívánva gratulálunk a díjhoz!
Bolla Ferenc darts a Darts Club Dabas játékosa
Eredményei: Magyar Darts Liga
Közép-Magyarország régió 339 versenyző, 17. hely az alapszakaszban.
3db aranyérem
4 db második hely
8 db harmadik hely
Az országos döntőben 65. hely
Egyéni Nemzeti Darts Ranglista pontszerző verseny 5.-ik hely
Hungarian Darts trophy selejtező 9. hely
WDF Szlovákia Open egyéni 33.-hely kb. 600 versenyzőből.
WDF Balaton Open páros 17. hely Csernai Dáviddal páros csapatversenyen.
PDC VB Kelet-Európai selejtező 33. hely
Emellett számos dabasi- és környékbeli versenyen sikerült a dobogó legfelső fokára állnia.
Szegedi Dávid a Darts Club Dabas versenyzője
2015 év vége óta folyamatos versenyzője a darts sportnak. 2018-ban megteremtette a lehetőséget, hogy létrehozza Dabas Város első darts klubját, megadva ezzel az ,,otthont'' számos darts versenyre, darts edzésre és a darts sport népszerűsítésére városunkban. 2021 év elején megkezdte tanulmányait az ország eddigi egyetlen darts iskolájában (Smile Darts Club), ahol Tar Béla több hónapos oktatása után, sikeres vizsgát tett. 2022-ben létrehozta Dabas Város első darts sport Egyesületét a Darts Club Dabas-t, amely több, mint húsz igazolt játékossal indult.Megválasztották az Egyesület elnökének, amelyet azóta is vezet. 2023-ban csatlakoztatta Egyesületünkhöz ifj. Sárai Leventét, aki a sport rajongóinak nem ismeretlen és aki már Dabas játékosként lépett színpadra a televízió által is közvetített PDC World Cup Of Darts-on (Páros csapatok világbajnoksága). 2024 januárjában újabb nagy nevet csatolt a Darts Club Dabas-hoz Végső János személyében, aki már egyéni darts Európa-bajnokként érkezett az Egyesülethez számos televíziós verseny szereplései mellett. 2024 júniusában részt vett az ország első Darts Instruktor képzésén, ahol sikeres vizsgát tett és azóta is szeretettel tartja edzéseit a dartsozni vágyóknak illetve klubtársainak.
Lukács Gergely atlétika sportágban:
Az év sportolója Atlétika Sportágban Lukács Gergely a Dabasi Atlétikai Klub versenyzője. Egész évben kimagasló teljesítményt nyújtott a versenyeken. Magasugrásban több hónapon keresztül vezette a korosztályos ranglistát. Kiemelkedő eredményeket ért el a fedett pályás versenyeken. Megnyerte az U16-os Fedettpályás Országos bajnokság magasugrás versenyszámát és a dobogó második fokára állhatott fel ötpróbában. A szabadtéri versenyeken elért eredményei alapján 3 versenyszámban is bejutott korosztálya országos bajnokságának a rajtlistájára. Meghívást kapott a Budapest válogatottba, ahol a 4 Cities Tournament Atlétika versenyszámaiban képviselte a fővárost. Magasugrásban a 3. helyet szerezte meg, a 4X100m-es váltófutó csapattal pedig a győzelmet.
Magasugrásban az U16-os Magyar Bajnokságon a 2. helyet szerezte meg. Ennek köszönhetően már másodszor került be a magyar válogatottba. Az International U16 Five Countries Match zágrábi versenyén magasugrásban hatalmas egyéni csúcsot ugorva magasugrásban a dobogó 3. fokára állhatott fel.
Példamutató alázattal vesz részt az edzéseken. A sport mellett a tanulmányaira is nagy hangsúlyt fektet. Ennek köszönhetően júniusban megkapta a Honvédelmi Minisztériumtól a “Magyarország jó tanulója jó sportolója” elismerést.
DabasTV -Sportgála - 1. rész
DabasTV -Sportgála - 2. rész