2020. október 1. csütörtök
Malvin
Holnap: Petra napja lesz

Kitüntetettek

Latyák Domonkos

Latyák Domonkos a Gyóni Géza Általános Iskola végzős tanulója 8. éven át tanulmányai eredménye kitűnő volt, ezért Gyóni Géza Díjban részesült.

Sokoldalú tehetsége már kiskora óta megmutatkozott. A Múzsák Alapfokú Művészeti Iskolában 7 éves kora óta klasszikus gitár szakon tanul. Számos hazai és nemzetközi verseny győztese. Nemzetközi Gitárversenyen arany minősítést, másik évben II. helyezést ért el. Váci Országos Gitárversenyen II. helyezést, megyei versenyeken többször ért el első helyezést. Hosszú éveken át gitárművésznek készült.

Gyakran hallgatjuk csodálatos játékát iskolai ünnepségeken, rendezvényeken, legyen szó idősek otthonában tett látogatásról, iskola Jótékonysági báljáról, de a zeneiskola is rendszeren őt delegálja önkormányzati rendezvényekre: kiállítás megnyitóra, újszülöttek köszöntésére, nyugdíjasok köszöntésére. 2016-ban a dabasi Talentumok városi tehetségkutató versenyen első helyezést ért el.

Kiválóan szerepel versmondó versenyeken, innen indult gyermekszínészi karrierje is. A Madách Színház Gyermekkórusában két évig énekelt, szerepelt Webber Rocksuli című darabjában, valamint a „József és a színes szélesvásznú álomkabát” című előadás kórusában is énekelt.

Miután kinőtt a gyermekszínészetből, a természettudományok felé fordult érdeklődése. Kedvenc tantárgya a kémia, amiből szívesen indul versenyeken is. Érdeklődési területe a kvantumfizika.

A díjátadásról készült felvételek megtekinthetőek oldalainkon ide kattintva.

 

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.