2020. február 22. szombat
Gerzson, Zétény
Holnap: Alfréd, Mirtill napja lesz

Dabasi Vállalkozók

Dr. Eke Sándor liliomkertésszel, egyetemi docenssel, a Virágpaletta Értékesítő és beszerző Szövetkezet elnökével beszélgettünk

Feldman László: A vállalkozásuk több évtizedre tekint vissza. Hogyan indult 1986-ban a virágkertészetük?

Eke Sándor: 1986 előtt is foglalkoztunk virágtermesztéssel. Már 1979-ben tulipánhagyma és rózsatő szaporításba kezdtünk az anyósomtól kölcsönkért 30. 000 Ft-ból. Tulipánhagyma előállítással és a virág értékesítésével onnantól kezdve foglalkoztunk, sőt kardvirágot is termeltünk. Ezután kerestünk valami újat, a vágott liliom annak számított. Olyan különlegességet kezdtünk termelni, amellyel más nem foglalkozott. 1986-90-től fokozatosan egyre népszerűbbé vált a liliom, nőtt a felvevőpiaca, ezért növeltük évről évre a területet. A családi házunk kertjében kezdtük a termesztést, de már a második, harmadik évben béreltünk a szomszédoktól kertet. Körülbelül 8 év után kerültünk ki a jelenlegi helyünkre, ahol egyesítettük az öntöző-és fűtési rendszereket. Itt egy vásárolt kertészetben kezdtünk el liliomot termelni. Az elmúlt 14-15 évben a fóliákat leváltottuk korszerű holland üvegházakra, amelyekben több a fény, kevesebbet kell fűteni, jól szervezhető a munka. Így megfelelünk a legkorszerűbb holland üvegházak színvonalának

F.L.: Ha valaki az örkényi út tájékára eljut messziről láthatók az üvegházak. Mekkora területen működik jelenleg a kertészet?

E.S.: A feldolgozókkal, a kiszolgáló helységekkel együtt 2 hektáron termelünk. Az egész ország virágellátásában részt veszünk. Az előállított virág 80%-át a nagykereskedőknek adjuk el a többit a nagybani virágpiacon a kiskereskedőknek.
F.L.: Látható, hogy rengeteg, folyamatos munka van a kertészetben. Van-e valamilyen gépesített folyamat, illetve hány főt tudnak alkalmazni?

E.S.: A talaj-előkészítés gépesített, a fűtést, a világítást és a szellőztetést klíma computer végzi. Az ültetés, virágszedés, osztályozás mind kézi munka. 8 fő ezt el tudná látni, de 13 fővel dolgozunk. A munkavállalóink többsége nő, van közöttük kismama, nyugdíjas, kisgyermekes anyuka is. Többségük helybeli szakmunkás a legkülönbözőbb területekről, gyóni, dabasi-szőlősi, dabasi. Minél magasabb az iskolai végzettségük, annál jobb a munkájuk.

F.L.:Kérem, meséljen a növény előállításának folyamatáról!

E.S.:A liliom nem egyszerű virág, jómagam a különlegesek közé sorolom a méreténél fogva is, hiszen átmérője 20-24 cm. Egy dekoratív növény, nagyon nagy választék van. Több mint 123 vad faja él a világon, így a nemesítők mindig tudnak újabbakat kifejleszteni. Egy-egy faj előállítása géntechnológiával történik. A világon Hollandiában van a legtöbb nemesítő. Amikor az első növényt kifejlesztik a keresztezés révén, annak tíz év kell, hogy bekerüljön az üvegházakba. Amit kiválasztanak mikroszaporítással, laboratóriumban szaporítanak, és amikor először kikerül a talajba, onnantól még háromszor elültetik és felszedik, hogy egy 16-18 cm körméretű hagyma legyen. Három évig gyűjti a hagyma a tartalék tápanyagot, ennyi idő kell ahhoz, hogy egy négy-hat virágú szép növényt kapjunk. A liliomnak is szüksége van a téli hideghatásra. Ezért annak érdekében, hogy egész évben tudjunk virágot ültetni, Hollandiában minden télen felszedés után meg kell a hideghatást kapni. Mi onnan hetente hozzuk el a hideghatást megkapott hagymát. Mire ide kerül, addigra már tudjuk ültetni. Mondhatjuk, hogy kicsit becsaptuk a növényt a mínusz 1 fokkal. Nagyon régen a piacon vagyunk, úgy is ismernek bennünket, hogy „liliomosok”. Nagyon sokszor kérnek a Mátyás templom díszítésére, Operabálra, operett rendezvényekre, templomdíszítésre. Szerencsére népszerű a menyasszonyi csokorba, az anyakönyvvezetői asztalra egyaránt. Sok fehér és sötét rózsaszín virágot kérnek. Ha dekoratív, nagy virágra van szükség, akkor liliomot vesznek. A sok vevő által jutottunk el a kéthektáros területig.

F.L.: Hányféle színű liliomot termesztenek?

E.S.: 25 féle színt most is össze tudnánk szedni február elején, de amikor az új fajtákat teszteljük, név nélkül, csak kódszám alapján, nyolcvan-kilencvenféle színt tudunk bemutatni május elején, közepén. Nem lesz mindegyikből tömegtermesztés, hiszen van, amit egyszer-kétszer ültetünk el. A kipróbáltakból átlagosan 20-ból egy marad meg, amit 3-4 év után még nagyobb tételben rendelünk.

F.L.: A hagymák egyszer kerülnek a földbe, ezt követően milyen folyamtokon kell a termőtalajnak átesnie, ahhoz, hogy újra ültethessenek?

E.S.: A talajt fertőtleníteni kell, hiszen a káros gombák, baktériumok felszaporodnának. Minden évben nyáron, amikor a termőfelületnek csak a 60%-án van növény, akkor a fennmaradó részen gőzzel lefertőtlenítjük a talajt. A meglévő talajban a növényi maradványok, hagymaszár, gyökér megfőnek, illetve a vírusok, gombák, baktériumok és a gyommagok is elpusztulnak. Ezt követően ültethetünk egy évbe általában háromszor és utána jöhet az újabb fertőtlenítés. Az érkezett friss hagymákat talajlazítóval előkészített ágyásokba ültetjük. Beöntözzük tiszta vízzel, majd a növény igényének megfelelően kéthetente öntözünk, vagy tápoldatozunk. Mindig megemlítem, hogy a tápanyag jelentős részét szárított baromfitrágyával pótoljuk, és valamennyi tápoldatot is kap a későbbiekben. Amikor leterem a növény, ismét talajrotálás következik, és friss hagymát ültetünk. Egy hagymából egy virág fejlődik, a maradványt pedig összezúzzuk. A későbbiekben fontos feladat a hálóemelés, a kitámasztás. Nyáron 70-80 napra, télen 90-100 napra szedjük a virágot.
Kézzel, metszőollóval szedjük, az itt lévő dolgozók mindegyike mindent tud az ültetéstől a szedésig. A nők a könnyebb munkát végzik, a férfiak inkább a talaj-előkészítést és a hagyma mozgatását. Ültetés után tőzeggel, vagy kókuszdió rostjával fedjük a talajt. Nyári időszakban azért, hogy ne melegedjen fel. A vállalkozás családi alapon működik, feleségem a könyvelésért felel, gyermekeink is részt vesznek a vállalkozás működtetésében.

F.L.: Vállalkozásuk tagja a Virágpaletta Szövetkezetnek, amelynek Ön az elnöke, beszéljen, kérem a szövetkezet tevékenységéről!

E.S.: A Virágpaletta szövetkezetet 13 éve alapítottuk virágkertészek és a virághoz kapcsolódó olyan kellékgyártók, akik szalagot, csomagolóanyagot, kaspót állítanak elő. Azt szoktam mondani, amit egyedül nem tudok megoldani, arra társulok. Azt mondtuk, egyedül kicsik vagyunk, de ha mindenki összerakja azt, amit termel, akkor nagyok lehetünk. Így egy-egy nagykereskedést, egy áruházat fel tudtunk tölteni bizományba. A Virágpaletta létesítése termelői pénzből valósult meg. Általában bérelt épületben a saját eszközeinkkel indítottuk be a működésünket. Így értük el, hogy az országban 20 nagykereskedést tudunk működtetni, ezzel a virág-kiskereskedőknek adtunk egy olyan szolgáltatást, hogy heti hét napon reggel 6-este 6-ig fél-egy órás úttal a nap bármely részében be tudnak vásárolni. Romániában, Erdélyben két helyen is van telephelyünk Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Mindennek a logisztikai központja pedig Dabason található. Országosan hetvenegyen vagyunk, heten dabasiak a szövetkezetben. De van lajosmizsei, dunaharaszti, hernádi tagunk is. A legtöbbjük Dabas környékén és Csongrád megyében. Dabas logisztikai szempontból jó. Közel van az autópálya, a főváros, jók a település adottságai. A logisztikai központunk 800 m2-es hűtőhelységgel rendelkezik. Ide érkeznek az import virágok, nagy részük holland, afrikai, vagy dél-amerikai, ezeket mi nem tudjuk megtermelni.

F.L.: Kérem, mondja el az önök által termelt növény előnyeit a lakásban való elhelyezés szempontjából!

E.S.: A liliom két fontos tulajdonsággal rendelkezik, a legtartósabb virágok közül való. A téli időszakban megfelelő gondozás mellet 14 napig is vázában tartható, úgy hogy díszítőértékét megtartja. Nyári időszakban ez 5-6 napra csökken. Fontos a kezelés, mindig kifertőtlenített, tiszta vízzel kiöblített vázába kell helyezni tiszta vízbe. Ezt háromnaponta kell megismételni. Nyáron ezt a fertőtlenítést kétnaponta kell elvégezni. Két bimbó kinyílása között 2-3 nap telik el. Minél magasabb a bimbók száma, annál hosszabb ideig fog díszíteni a vázában. A liliomoknak van egy nagyon kellemes illata, de ezt nem mindenki szereti. Aki szereti, az vásároljon orientál típusú illatos virágot, aki nem szereti, azok pedig a nem illatos liliomból vásároljanak. Lényeg, hogy minél több bimbóval rendelkezzen, és a vázát tartsuk rendbe. Színben nincs a kettő között jelentős különbség, a virágok nagyságában igen. Az illatosoknak nagyon nagy a viráguk, általában 20 cm az átmérőjük.

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM