Dr. Lelik Ferenc orvosi életpályája és tudományos munkássága

Nyomtatás
INFORMÁCIÓK teb11
Javaslati adatlap: letöltés
Jegyzőkönyv: letöltés
TÉB határozata: letöltés
Pest Megyei Értéktár Bizottság határozata:
Pest Megyei Értéktár nyilvántartása:
A témával kapcsolatos anyagaink: link
Javaslattevők: Dr. Bodó Ágnes, Feldman László
Felvétel ideje: 2015.05.26.
Megyei értéktárba továbbítva: 2015.05.26.
Kategória: Egészség és életmód, Tudományos tevékenység
Megyei Értéktár döntése:
 

Dr. Lelik Ferenc (1924. május 20. — 2015. július 9.)

Dr. Lelik Ferenc 1924. május 20-án született Arad megyében, Ópécskán. Iskoláit Gyulafehérváron, Aradon és Nagyváradon végezte. Orvosi tanulmányait Kolozsváron, a Ferenc József Tudományegyetemen, Marosvásárhelyen, az orvosi egyetemen és Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1949-ben doktorrá avatták. 1949-ben Gyöngyösön kezdte orvosi pályáját. 1950-ben Budapesten a László és István Kórház felnőtt és gyermeksebészetén dolgozott.

A baleseti sebészet és az ortopédia érdekelte, 1952-ben sebészeti szakvizsgát tett. Csontsebészeti érdeklődése miatt 1954-ben a Fodor József Csont-Izületi TBC Intézetbe került. Szabolcs megyei kórház Csont-Izületi TBC intézet igazgató főorvosa lett. A nyírbélteki működése alatt kezdett tudományos kérdésekkel, publikációkkal foglalkozni.

1962-ben Szombathelyre a TBC kórházba került, csontsebészeti osztály szervezése céljából. 1963-1964-ig a Kölni Egyetem Ortopédiai Klinika tudományos munkatársa volt, majd Svájcba ment és a baleseti szakvizsgához szükséges gyakorlati idő megszerzése után hazajött.

1964-ben Dabasra jött dolgozni, osztályvezető sebész szakfőorvosként, majd 1965-ben sikeres baleseti szakvizsgát tett.

1975-ben a strasbourg-i Centre de Traumatologie állami ösztöndíjas vendégkutatója. Tudományos pályafutásának kezdetén érdeklődési köre a csont-izületi tuberkulózisos betegek gyógyítása felé fordult. Célja az. volt, hogy a betegek mielőbb visszakerüljenek gyógyultan a munka világába. Újszerű műtéti eljárásai (gerinc, térd) a nyugati világban is elismerést vívtak ki. 14 cikke jelent meg magyarul, németül, franciául, angolul, spanyolul és oroszul. Több alkalommal is meghívást kapott külföldi tanulmányutakra, előadásokra (München, Köln, Párizs, Graz, Bécs, Pozsony, Lyon ... stb.) A kölni, majd a Sankt-Galleni klinikára hívták meg osztályvezető tanársegédként. Ekkortól kezdett el foglalkozni a gyulladások helyi hőmérséklet emelkedésével, mint a precíz diagnosztika fontos elemével.

Strassbourgban kiterjedten foglalkozott folyadékkristály termográfiával. A kifejlesztett műszerek 0,2 C hőmérséklet-különbség színnel való ábrázolására alkalmasak, azaz a szubklinikai tüneteket is kimutatják. A módszer alkalmazásával a baleseti sérülések kiterjedése, mértéke és súlyossági foka is kimutatható, megállapítható a térd, boka, alkar, comb, lábszár sérüléseinek pontos kóros elváltozása.

Mindezt nem tudományos kutatóhelyen, állami támogatással, hanem a napi munkával megalapozott tapasztálatokból fejlesztette ki, igazolt és nemzetközi elismertséget nyert munkájával. Ez a fajta tevékenység nem csak a helynek különleges és megőrzendő érték, hanem túlmutat rajta. Különlegesen végzett tudományos tevékenységként kellene különböző szinteken megőrizni munkásságát.

Első közleményei olaszul, franciául, jelentek meg neves szaklapokban. Tudományos eredményeire felfigyeltek Ausztriában, Németországban, Spanyolországban, Bulgáriában, Görögországban, Franciaországban, az egykori Szovjetunióban, Csehszlovákiában és az Egyesült Államokban is. Módszere hazánkban nem honosodott meg pénzhiány miatt, azonban több nyugat-európai országban igen.

Angolul, franciául, németül, románul írt, olvasott és beszélt. Francia nyelvből felsőfokú, német nyelvből középfokú nyelvvizsgát tett.1971-től az Európai Termográfiai Társaság alapító, majd 1978-tól vezető tagja. 1982-től az Amerikai Termográfiai Társaság tiszteletbeli tagja.

Tudományos munkásságának elismeréseként a Révai Új Lexikon is jegyzi.

Gyógyászati módszerei leginkább a sportsérülések gyógyításában hoztakjelentős eredményeket, hírnevet.
Élsportolók sérüléseivel foglalkozott, olyan hírességeket kezelt eredményesen, mint Papp László, Nagy Tímea, Növényi Norbert, Nyilasi Tibor, Komáromi Tibor, Törőcsik András, Szalma László ... stb.

Tudományos eredményeit számos elismeréssel díjazták:
A Magyar Népköztársaság Kiváló Orvosa (1985)
Dabas Egészségügyéért dr. Halász Géza-díj (2000)
Pest Megye Önkormányzatának Tudományos Díja (2004)
Dabas Város Díszpolgára (2008)
Pécska Díszpolgára (2012)
Batthyány-Strattmann László-díj (2014)


Tanulmányok, cikkek jegyzéke:
Mezőgazdasági dolgozók alsó végtag-sérüléseinek rehabilitációja (1969, Magyar taraumatológia)
Egy nagyváros közeli mezőgazdasági járás balesetei, (Kand. dissz.) többekkel:
Revue de Chirurigie Orthopédique (1977)
Acta Termographica (1980)
1 noonspicins Damages and Contact Thermography, Italian Journal ofSport Traumatology (1981)

Magyar nyelven:
-
Lelik Ferenc dr.: Az ischiofemoralis arthrodesis műtéti technikájáról. Állami Fodor József TBC Gyógyintézeti
közlemények. Bp. 1957.
-Lelik F. dr.-Gerley F. dr.: Hygroma subiliacmn. Állami Fodor J TBC Gyógyint. Közleményei. Bp. 1957.
- Lelik F. dr.-Kemény L. dr.-Veress E. dr.: Az extrapulmonális tbc-gondozás kérdései Szabolcs-Szatmár
megyében. Áll. Fodor J TBC Gyógyint. közleményei. Bp. 1959.
- Lelik F. dr.-Veress E. dr.: A synovitisek komplex kezeléséről. Áll. Fodor J TBC Gyógyint. közi. Bp. 1959.
- Lelik F. dr.-Balássy Z. dr.: Kétoldali psoastályog egyidejű retro-peritoniális kiírtása. Áll. Fodor J Gyógyint.
közi. Debrecen. 1960.
- Görgényi Á. dr.-Lelik F. dr.: A hajlított térdtartásban készített röntgenfelvételek diagnosztikai jelentősége.
Magyar Radiológia, 1966. 2.
- Lelik F. dr.-Görgényi Á. dr.: A dysjunctio acromio-clavicularis kezelése Orvosi Hetilap. 1967. 108. 17.
-Lelik F. dr.: Mezőgazdasági dolgozók baleseti rehabilitációja, Orv. Hetilap. 1967. 108. 1884.
- Lelik F. dr.: A tuberositas tibiae sérüléseiről, Magyar Traumatológia. 196712.
- Görgényi Á. dr.-Lelik F. dr. Coxa valga? Coxa vara? Magyar Radiológia 196913.
-Lelik F. dr: Idős falusi betegek baleseti rehabilitációjáról, Orv. Hetilap. 1968. 109. 1149.
- Lelik F. dr.: Mezőgazdasági dolgozók alsóvégtagsérüléseinek rehabilitációja Magyar Traumatológia. 1969.
- F Lelik e A Bodo (1987) Valutazione obiettiva delle lesioni del muscolo striato mediante tennografia per
contatto (T.C.) ln: JJ Sports Traumatology 1987. 3.sz. 173-180. o.
- Lelik F. dr. - Pál László: Adatok a falusi lakosság baleseteinek okairól. (Nyomás alatt a Népegészségügynél)
- Bodó Ágnes dr-Lelik Ferenc dr (1972) A glucose-vizsgálat szerepe az izületi punctatumok differentialdiagnosticájában,
ln: Magyar Traumatológia, Ortopedia és helyreállító sebészet, 1972. 15. szám 115-117. o.
- Dr. Ferenc Lelik- Dr. Ágnes Bodó: Glukosentersuchungen is der Differentialdiagnostik der
Gelenksergüsse ln: Zeitschrift für Ortopedie und ihre Grenzgebiete 1969. 10711 134-138. o.
-Lelik F. dr: Rezú!tatü lecsenija tuberkuleznogo kokszita. Hirurgija, Moszkva,1964. 3. 127.
- Riskó T. dr.-Borsay J. dr.-Lelik F. dr.: Operative Behandlung der mit Psoasabzess komplizierten Spondylitis
tuberculosa Zeitschrift für Orthopadie IZ. f 0.1
1956. 90. 175.
- Lelik F. dr.: Rolle der ischio-femoralen Arthrodese, (Brittain-Eingrifj) in der Therapie tuberkulöser Koxiditen.
Z.f 0. 1961. 95. 2.H 182.
- Lelik F. dr.: Gleichzeitige retroperitoneale Ausraurnung beiderseitiger Psoas-Abzesse kombinierbar mit unterer
lumbaler Vertebrotomie, Z.f 0. 1962. 96. 2. H 246.
- Dr. Lelik Ferenc (szerk.) „Kontakt Termográfia, Medicina Kiadó 1980.

lelik01

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás
lelik02

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás
Print Friendly, PDF & Email