Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Videogaléria 2018

Újszülöttek köszöntése 2018 ősz

A Gondoskodás  Évének  második felében megrendezett újszülöttek köszöntésére 98 gyermeket várt az önkormányzat a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokába. A csecsemőket és szüleiket  Kőszegi  Zoltán  polgármester  köszöntötte, Farkas-Barabás Réka ringató programját követően pedig a Dabas-Sári Szivárvány Óvoda gyermekei kedveskedtek ünnepi műsorral.

Idén nemcsak a kisbabákat, hanem testvéreiket is meglepetés várta, polgármester úr átadta „A legjobb testvér” feliratú bögréket, amelyek hamar mosolyt csaltak a kicsik arcára. A rendezvény egy közös fotózással ért véget, majd a gyönyörű őszi nap
sütésben együtt kisétáltunk a megújuló Parragh-tóhoz, ahol a gyermekek születésének örömére és emlékére jelképesen egy közös  tölgyfacsemetét  és  köré  néhány  cserjét ültettünk. Miután felhelyeztük a tölgyfa ágaira a gyermekek nevével ellátott
kártyákat, mindenki átvehette saját facsemetéjét, amelyeket a családok otthonaik kertjében ültethettek el.

 A Dabas Televízió felvétele

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.