Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Videogaléria

Trianoni megemlékezés 2017.

Dabas Város Önkormányzata június 2-án, pénteken tartotta trianoni megemlékezését az OBO Aréna melletti Kegyeleti parkban, Wass Albert szobránál. A kegyetlen békediktátum 97. évfordulóján mintegy 150-en tartották fontosnak, hogy jelen legyenek az eseményen. Jó volt látni, hogy mennyi diák és fiatal jött el a megemlékezésre, ami azt bizonyítja, hogy a hét éve zajló Határtalanul program meghozta a remélt eredményt. A pályázat keretében Erdélybe, a Székelyföldre látogató hetedikes diákok és tanáraik élményekkel feltöltődve érkeztek a rendezvényre. Részvételüket nem a kényszer szülte, hanem a nemzeti összetartozás fontosságát értő és átérző szándék. A rendezvény nyitányát a Múzsák Művészeti Iskola rézfúvósai játszották el Serfel Viktor tanár úr vezetésével, és ugyancsak az ő előadásukban hangzott el a Himnusz, majd a végén a Szózat is. Az egybegyűlteket Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte, majd a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (Erdély, Erdővidék) fiatal színjátszói fejezték ki az összetartozás fontosságát megható verses-zenés irodalmi összeállításukkal. A megemlékezés szónoka Farkas Gábor, a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium történelemtanára volt, aki friss élményekkel feltöltődve, diákjai körében érkezett a rendezvényre, egy Baróton és Erdővidéken eltöltött hét után. Lelkesítő és lendületet adó beszédére rányomta bélyegét ez az élményszerűség, így arra biztatta a jelenlévőket, hogy a múlt sérelmeinek begyógyítása érdekében forduljanak a jövő felé, a határokon átívelő kulturális, lelki, szellemi újraegyesítés szabjon irányt a fiataloknak, a következő nemzedéknek a trianoni trauma feldolgozásában. A rendezvény a Wass Albert-szobor és a trianoni jelképek megkoszorúzásával és a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.

(részlet a Dabasi Újság 2017. július havi számából)



A Dabas Televízió felvétele

 
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.