Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Slider Dabasi ujsag

Dabas Sparks: Utánpótlás híreink!

A csapat utánpótlása a Diósdon megrendezésre kerülő flag amerikai futball kupanapon volt legutóbb, ahol két korosztályban indítottunk csapatot. Az U13-as csapat nagy része idén kezdte el a sportot, ennek ellenére nagyon jó játékkal 2 győzelmet és egy utolsó másodpercben kiharcolt döntetlent értek el egy vereség mellett, ami a 3. helyhez volt elég az öt csapatos tornán.

Az U16-os csapatunk már egy jól összeszokott társaság, viszont nagyon fiatalok, a csapat magja 13-14 éves korú játékosokból áll. Ez viszont nem látszódott a játékukon, magabiztosan, mind a 4 meccsüket több mint egy labdabirtkolás előnnyel nyerték meg és ezzel hódították el a korosztályuk győztesének járó kupáját.

A sikeres kupanap után elkezdtünk készülni az ősszel megrendezésre kerülő U15-ös tackle amerikai futball bajnokságra is, ami annyiban lesz más, hogy itt már teljes felszerelésben játszanak a fiatalok, hasonló módon mint ahogy egy felnőtt meccsen látható. Az edzések programjába bekerültek az egymással ütközős feladatok is, ahol csak azok vehetnek részt, akiknek van már vállvédőjük és sisakjuk, de az egyesület egyik célja az, hogy tudjunk csapatfelszerelésekkel is támogatni a játékosokat. Mindezek mellett megmaradtak a kötelező jellegű technikai, labdás és erőnléti feladatok is.

Az utánpótlás bázisunk létszáma folyamatosan bővül, hála a nagyon jó munkát végző toborzó csapatunknak, akik Dabason és a környező településeken több testnevelés órán vettek részt.

Aki érdeklődne a sport iránt, minden kedden és csütörtökön kipróbálhatja magát 18:30-as kezdéssel a tűzoltóság mögött a Kiss ernő utcában található műfüves pályán. Várunk mindenkit sok szeretettel!

Hrubos Viktor

spark01


spark02

spark03

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.