Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Sporthírek 2013

Pelikán pontszerző helyen

A magyar ifjúsági válogatott tagjaként Pelikán János Luxemburgban versenyzett egy kétnapos világkupa-viadalon.

A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő bringás Rózsa Balázs, Móricz Dániel, Karl Dávid és Varró Gergely csapattársaként utazott a viadalra, amelyen az volt a cél, hogy UCI-pontokat szerezzenek a fiúk.

Ehhez az összetettben a legjobb húszban kellett végezni, vagy valamelyik szakaszon a legjobb hatban.

„Az első napon száz kilométert teljesített a mezőny, ezerhétszáz méteren. Eléggé dimbes-dombos volt a pálya, ami sokat kivesz az emberből. Az első tíz kilométeren egy defekt után viszonylag hamar felértem a mezőnyre a kocsisoron. Voltam szökésben is, de megfogott minket a mezőny. Varró Gergő elcsípett egy hegyi hajrát, de aztán visszavett és visszaállt a mezőnybe. Az utolsó húsz kilométert egy körpályán tettük meg, majd az utolsó előtti körben a mezőny elengedett egy szökevénycsoportot, ami haza is ért. A mezőnyhajrá előtt még egy esés fokozta a kedélyeket, de nekem sikerült kikerülni" - mondta Pelikán, akire a társaival együtt másnap is 100 kilométer várt, egy 20 kilométeres körpályán. Itt az utolsó körben a magyar fiúnak sikerült egy kis csoport tagjaként meglépni a mezőnytől, de akkorra már előttük is volt egy szökevénycsoport.

„Az én csoportomból majdnem mindenkinek volt elöl embere, így gyakorlatilag egy kört végig vezettem, úgyhogy a sprintre eléggé elfáradtam, s végül a tizenhatodik helyre futottam be. Ezzel feljöttem a tizenkettedik helyre az összetettben, ami kilenc UCI-pontot jelentett Magyarországnak. Varró Gergő eközben a harmadik helyen végzett a hegyi összetettben" - nyilatkozta Pelikán, akire a hét végén egy háromnapos, UCI 2.1-es besorolású verseny vár Ausztriában.

Forrás: Felix PromotionEgy hétvége, két győzelem

www.felixpromotion.hu

 

pelikan06

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.