2019. augusztus 22. csütörtök
Menyhért, Mirjam
Holnap: Bence, Szidónia napja lesz

Híreink

A 2011 évi Junior Príma díjat a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola igazgatója, Stégner Péter vehette át a „Magyar oktatás és köznevelés” kategóriában. A díjat olyan 30 év alatti szakemberek kapják, akik mind kiemelkedő pedagógiai teljesítményt értek el saját területükön. A jelölteket szakmai szervezetek, egyetemi rektorok, illetve a kategória eddigi díjazottjai javasolták. A díjátadással kapcsolatban most egy videoriportot tekinthetnek meg Stégner Péter igazgatóval.

Print Friendly, PDF & Email

Január 13-án a doni áttörés szomorú napjaira emlékezik meg a város közössége a Doni Emléknap megtartásával. 1943 januárjának történelmi eseményeiről tekinthetnek meg  olvasóink egy beszélgetést dr. Szabó József János hadtörténész alezredessel.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata nevében meghívom a település minden polgárát a doni emléknap alkalmából megrendezendő ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra.

Kőszegi Zoltán
  polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Szeretettel meghívom Önt és családját január 6-án, pénteken 18.00 órától Dabas Város Önkormányzatának hagyományos ÚJÉVI KONCERTJÉRE a Kossuth Művelődési Központ nagytermébe.

Közreműködik a Divertimento Kamarazenekar és Fodor Beatrix, a Magyar Állami Operaház magánénekese. Műsorvezető: Búzás Aida, a Nemzeti Filharmonikusok programmenedzsere

Mindenkit szeretettel várok erre az ünnepi alkalomra!

Kőszegi Zoltán
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Kőszegi Zoltánnal, Dabas város polgármesterével, országgyűlési képviselővel készült beszélgetés felvételeit tekinthetik meg olvasóink, aki a karácsonyi időszak feladatairól, az ünnepi készülődésről beszélt Dabasi-Szőlőben a Dinnyés- emlékszobában.
 

December 16-én, pénteken lezajlott a 2011-es év legjobb teljesítményét nyújtó sportolók jutalmazása egy nagyszabású sportgála keretében. A rendezvényt Kuli Imre, a Humánerőforrás Bizottság sportért felelős képviselője nyitotta meg, majd Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a közönséget.

A színpadon átadásra került az Év Sportolója díj, amelyet 17 eredményes sportoló vehetett át a legkülönbözőbb szakágak képviseletében.

Print Friendly, PDF & Email

Dabasi-szőlőkben december 10-én tartottak adventi délutánt a Közösségi Ház udvarán. A sparhelten főtt forralt bor, tea mellett frissen sült kürtőskalácsot kóstolhattak az érdeklődők. Ezen a délutánon mutatkozott be a Szőlsői Ifjúsági klub is egy ünnepi összeállítással. A gyerekeket Bábel Antónia készítette fel.
 
Köszönet a segítőknek, akik a program megvalósításában közreműködtek!

A rendezvényről készült képanyagok megtekinthetőek a képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

A dabasi Piaccsarnok ünnepélyes megnyitójára december 10-én  került sor. A gyóni óvodások dobos produkciója után Kőszegi Zoltán polgármester átvágta a nemzeti színű szalagot az épület bejáratánál.

Látványkonyha, sári rétes, házi készítésű csokoládé, mézeskalács, forró puncs, forralt bor várta a vásárlókat, akik dabasi és környékbeli őstermelőktől vásárolhatnak ezentúl igazi friss, hazai portékát.

A megnyitóról készült felvételeket megtekinthetik olvasóink ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Advent, az Úr eljövetele a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Az ünnep jelentőségéről, üzenetéről a mai kor embere számára beszélgetett a MAG Televízió Bábel Balázzsal, Kalocsa-Kecskemét érsekével.

Print Friendly, PDF & Email

Kőszegi Zoltán polgármester meglátogatta és felköszöntötte Valaszkay Károly bácsit, aki nemrégiben ünnepelhette 94. születésnapját. A látogatásról készült felvételeket tekinthetik meg most olvasóink.

Print Friendly, PDF & Email

A dabasi Piaccsarnok ünnepélyes megnyitójára december 10-én 9.00 órakor kerül sor. A gyóni óvodások dobos produkciója után Kőszegi Zoltán polgármester átvágja a nemzeti színű szalagot az épület bejáratánál.

Látványkonyha, sári rétes, házi készítésű csokoládé, mézeskalács, forró puncs, forralt bor várja a vásárlókat, akik dabasi és környékbeli őstermelőktől vásárolhatnak igazi friss, hazai portékát. A kilátogatók értékes ajándékcsomagokat nyerhetnek ajándékkuponok ellenében.

Print Friendly, PDF & Email

A végéhez közeledik Dabas Város vízbázisvédelmi fejlesztése, melyet a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával 2009 év végén indított. A város vezetése fontosnak tartja, hogy a beruházás és a vizsgálatok eredményeit minden érdekelt, elsősorban Dabas Város lakossága és a környezetért, a tiszta ivóvízért tenni képes és tenni hivatott döntéshozók megismerhessék, ezért 2011. november 24-én, csütörtökön 11 órakor NYILVÁNOS KEREKASZTAL BESZÉLGETÉST tartott Dabason a Sári Rétesházban.

Print Friendly, PDF & Email

A megújult Szent István tér adott otthont november 27-én, advent első vasárnapján az önkormányzat egyik leglátogatottabb rendezvényének. Az adventi programokra mintegy ezer fő volt kíváncsi, így a tér benépesült családokkal, érdeklődőkkel.

A két nagy rendezvénysátorban árusok, kézművesek várták a vásárlókat, a vendéglátósok pedig kürtőskaláccsal, mézeskaláccsal, forralt borral, forró teával kínálták őket.

Print Friendly, PDF & Email

Idén hosszútávú befektetésre került sor, melynek célja , hogy 4-5 éven belül saját termesztésű almával tudják megajándékozni az idős lakosokat az Idősek Világnapja alkalmából. A dabasi önkormányzat egy almafa ültetvényt hozott létre a felső-dabasi templommal szemben lévő telken, ahol 280 facsemetét ültettek a zárt telekre.

Print Friendly, PDF & Email

Meghívó

Szeretettel meghívom Önt és családját Adventi Városházi Esténkre, amelyre 2011. november 27-én (vasárnap) 16.00 órától kerül sor a Szent István téren.

         Kőszegi Zoltán
         
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

November 19-én a dabasi Kossuth Művelődési Központban rendezte meg ünnepi műsorát tagjainak a Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete. Az eseményt a dabasi egyesület fennállásának 6. éve alkalmából szervezték,  valamint az Együtt Könnyebb Klub megalakulásának 18. évfordulóját is megünnepelték. Az Egyesület működése által lehetővé válik a fővárostól távolabbra eső településeken élő látássérültek számára is élővé tenni a segítségnyújtást – az érdekvédelmet, rehabilitációt, a kézzelfogható szolgáltatásokat és támogatásokat.

Print Friendly, PDF & Email

Idén már ötödik alakalommal kerül megrendezésre november 24 és 27 között Dabasi-szőlőkben a Szőlősi Napok őszi kulturális program. A rendezvény célja kezdetektől fogva, hogy minden korosztálynak biztosítson tartalmas, szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget.

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelt Dabasiak!  Kedves Vendégeink!

Idén már ötödik alakalommal rendezzük meg Dabasi-szőlőkben a Szőlősi Napok őszi kulturális programot. A rendezvény célja kezdetektől fogva, hogy minden korosztálynak biztosítson tartalmas, szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget. Az ebben a szellemben megrendezett programok a korábbi években mind igyekeztek a városrész rejtett értékeit előtérbe hozni, a Szőlőben található valamennyi intézményt bekapcsolni a közös hagyományőrző, értékteremtő munkába.

Print Friendly, PDF & Email

Értékes, szép ajándékkal kedveskedne szeretteinek karácsonyra?
Vásároljon dabasi könyvkínálatunkból!

 A következőkben felsorolt  kötetek kedvezményes árai csak november és december hónapban a Halász Móricz-kúriában, a Halász Boldizsár Városi Könyvtárban, a Polgármesteri Hivatal Kabinetirodájában  megvásárolva érvényesek.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM