2020. október 29. csütörtök
Nárcisz
Holnap: Alfonz, Zenóbia napja lesz

Archív híreink

Pest Megye Közgyűlése 1999-ben határozott úgy, hogy december 4. napját Megyenappá nyilvánítja, annak emlékére, hogy Pest-Pilis-Solt vármegyét 356 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én alapították.

A megyenapon kerülnek átadásra a Közgyűlés által a megye kiválóságainak adományozott díjak, melyek között idén két kategóriában is dabasi kitüntetett részesült.

Dabas Város Önkormányzata és a Hungarovox Kiadó december 10-én rendezte meg Kapui Ágota A másik oldal című verseskötetének bemutatóját a Táncsics Mihály Gimnázium Metelka termében.

A nagy számban megjelent közönségnek a kötetet Kaiser László, költő, író, a Hungarovox Kiadó vezetője mutatta be Szabó Erika színművész és Markó-Valentyik Anna közreműködésével. Az eseményről készült felvételek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

2015. december 18-án került megrendezésre az ide évi SPORTGÁLA az OBO ARÉNÁBAN.

Ez alkalommal is kiosztásra kerültek Az Év Sportolója, Az Év Csapata, Az Év Edzője és a Dabas Város Sportjáért díjjak.

Print Friendly, PDF & Email

A hónap elején a Rádió Dabas csapata immáron 8. alkalommal rendezte meg Mikulás Napját a Szent István téren és a Városháza épületében.

A programokról készült felvételeket és riportokat tekinthetik meg az érdeklődők az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

Az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás 2015. december 10-én a Társulás településein élő lakosok és a sajtó számára telepbejárást tartott „Az OKÖT hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzésekkel” című,  projekt megvalósításával kapcsolatban az NHSZ OKÖT Nonprofit Kft. - Telephelyén  (Dabas, Öregországút HRSZ:0108/2).

A helyszínen bemutatásra kerültek az eddig beszerzett eszközök, valamint láthatták az érdeklődők, hogy milyen folyamatokon megy keresztül és mi történik a telepre beérkezett szelektált műanyaggal és papír hulladékkal.

Az eseményről készült fényképek megtekinthetőek a projekt weboldalán  ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Ezúton szeretném meghívni Önt, családját és sportkedvelő ismerőseit az idei SPORTGÁLÁRA, amelyre 2015. december 18-án, pénteken 18.00 órakor kerül sor az OBO ARÉNÁBAN.

Kőszegi Zoltán
polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata fájdalommal és megrendüléssel tudatja, hogy 2015. december 11-én elhunyt Bragyova György, Dabas város díszpolgára.

2014-ben a Tisztelet és Megbecsülés évében adományozta a képviselő-testület a Dabas Város Díszpolgára kitüntető címet az tőlünk távol, Izraelben élő, felsődabasi származású Bragyova Gyuri bácsinak, aki a második világháborút követően keserű szívvel távozott szülőhazájából.

Az Európai Unió által finanszírozott, a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztését célzó projekt megvalósítása remélhetőleg megváltoztatja az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás 10 településén élő közel 44 ezer lakos mindennapi szokásait.

A projekt célkitűzése az volt, hogy egy olyan hulladékgazdálkodási rendszer jöjjön létre, amely korszerű eszközökkel, modern megoldásokkal, házhoz menő szelektív gyűjtéssel segíti elő, hogy a lakosok hulladékszelektálási hajlandósága növekedjen.

Print Friendly, PDF & Email

SAJTÓNYILVÁNOS TELEPBEJÁRÁSRA

Az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás  2015. december 10. (csütörtök) 14:00 órai kezdettel a Társulás településein élő lakosok és a sajtó számára telepbejárást hirdet meg „Az OKÖT hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzésekkel” című,  KEOP-1.1.1/C/13-2013-0028 azonosító számú projekt megvalósításával kapcsolatban.

A helyszínen bemutatásra kerülnek az eddig beszerzett eszközök, valamint láthatják az érdeklődők, hogy milyen folyamatokon megy keresztül és mi történik a telepre beérkezett szelektált műanyag és papír hulladékokkal.  

Helyszín: NHSZ OKÖT Nonprofit Kft. - Telephely (Dabas, Öregországút HRSZ:0108/2)

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata és a Hungarovox Kiadó tisztelettel meghívja Önt és barátait Kapui Ágota A másik oldal című verseskötetének bemutatójára.

Helyszín: a Táncsics Mihály Gimnázium Metelka terme (Dabas, Szent István tér 2.)
Időpont: 2015. december 10., csütörtök, 18 óra
A kötetet bemutatja:
Kaiser László, költő, író, a kiadó vezetője
Közreműködik:
Szabó Erika színművész és Markó-Valentyik Anna, a Színművészeti Egyetem hallgatója

Print Friendly, PDF & Email

November 29-én, advent első vasárnapján, a kora esti órákban benépesült a Szent István tér. A sátrakba kézművesek, árusok, jótékonysági intézmények, klubok és egyesületek települtek, megnyitotta kapuját az állatsimogató, és a betlehemi jászol megújulva várta a látogatóit.

A 200 dabasi óvodás megható adventi műsorát követően kigyúltak az ünnep fényei, majd Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a teret benépesítő családokat, érdeklődőket, és meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.

November végén tartotta 10. évfordulós ünnepi találkozóját a Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete a Kossuth Művelődési Központban. Az Egyesület célja a látássérültek segítése, érdekképviselete, érdekérvényesítése térségünkben.

Az eseményről készült felvételeket és riportokat tekinthetik meg az érdeklődők az alábbiakban.

Print Friendly, PDF & Email

(1963.szeptember 2.-2015. november 30.)

Félegyházi Erzsébet, a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Irodájának munkatársa hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, november 30-án megtért teremtőjéhez.

Félegyházi Erzsébet 2000. január 1-jén került a Dabasi Polgármesteri Hivatalba, ahol először pénzügyi ügyintézőként, majd gazdálkodási előadóként folytatta munkáját, 2003-ban  köztisztviselői kinevezést kapott. Az évek során munkaköre változott, bővült. 2005. szeptember 1-től az önkormányzati vagyon analitikus nyilvántartását, majd 2009-tól pénzügyi titkársági, valamint a munkáltatói kölcsönökkel kapcsolatos teendőket és a Gazdasági Bizottsággal kapcsolatos referensi feladatokat látta el.

Dabason a Rendőrség mögötti parkoló falát díszíti Kakucsi-Csernák Zoltán alkotása, melyet Dabas Város Önkormányzata megbízásából a város sportszeretetét és hagyományőrző kötődését ábrázoló motívumokkal festett meg.

A műről, a kivitelezésről és a további tervekről maga az alkotó beszél az alábbi videoriportban.

Print Friendly, PDF & Email

A dabasi-Szőlősi Művelődési Ház szeretettel meghívja Önt, családját és barátait az Erzsébet Királyné Színház SZÉKELYSÉGEK című előadására.

Időpont: 2015. november 26. (csütörtök) 18.00 óra,
Helyszín: Dabasi-Szőlősi Művelődési Ház (Tinódi utca 1.)

Az előadás díjtalan!

Print Friendly, PDF & Email

ADVENTI VÁROSHÁZI ESTE A JÓ CSELEKEDETEK JEGYÉBEN

Dabas Város Önkormányzata meghív minden dabasi polgárt az ADVENTI VÁROSHÁZI ESTÉRE, amelyre november 29-én, advent első vasárnapján 16.00 órakor kerül sor a Szent István téren, amikor kigyúlnak az ünnep fényei a Városháza homlokzatán és a település más középületein.

Print Friendly, PDF & Email

„Dabasért” Közalapítvány Jótékonysági Árverése

A Jótékonysági árverés ideje: 2015. november 29. vasárnap 18:00-kor
Helyszín:
Dabasi Polgármesteri Hivatal 3. emeleti tárgyalójában kerül megrendezésre.

Print Friendly, PDF & Email

2015. november 29-én vasárnap 18:000 órakor az Adventi Városházi Este részeként Művészeti Aukcióra kerül sor a Városháza tetőtéri tanácstermében.

A bevétel az életmentő műtéten átesett dabasi gyerekek számára kerül felajánlásra. Az aukción dabasi fotósok, műkedvelő és hivatásos képzőművészek, keramikusok művei kerülnek árverésre.

További részleteket és információkat a témában az alábbi videoriport megtekintésével kaphatnak az érdeklődők.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata november 21-én köszöntötte az 50-55-60 éves házassági évfordulósokat az újonnan megépült Zarándokközpontban, amely szombat délutánra teljesen meg is telt a jubiláló házaspárokkal, családtagokkal, unokákkal és dédunokákkal.

Az idősek aláírásukkal erősítették meg házassági esküjüket a város anyakönyvvezetője előtt, majd Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte őket és egy pezsgős koccintást követően átadta az önkormányzat ajándékait.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas és Újhartyán Város Önkormányzata közösen valósította meg az Újhartyán és Dabasi-szőlők között, a két település közigazgatási határán fekvő Árpád utca szilárd útburkolattal való ellátását.

November 12-én az utca 405-ös számú út felőli végénél a településvezetők és a kivitelező ünnepélyes szalagátvágással adta át a televízió nyilvánossága előtt a beruházást.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.