Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett
Holnap: Konrád napja lesz

Archív híreink

Év végéig 15 ezer háztartást kérdeznek meg

Budapest, 2020. szeptember 16. – Harmadik alkalommal vesz részt önkéntesen hazánk abban a szeptember 15-én elindult kutatásban, amely a háztartások életkörülményeinek feltárására irányul. A háromévenkénti felmérést idén is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hajtja végre.

Print Friendly, PDF & Email

A Biztos Kezek Alapellátó Gyermekorvosok Szülői Fóruma anyagai alapján  és az Országos Házi Gyermekorvosi Kollegiális Szakmai vezetői Hálózat ajánlásával

Koronavírus-fertőzés gyermekkorban
Sokan érzik ma úgy, hogy felelőtlenség közösségbe engedni a gyereket, mások pedig épp ellenkezően, hogy túl sok a korlátozó szabály az óvodákban, iskolákban, miközben koronavírussal fertőzött, komolyan beteg gyermekről szinte alig hallunk.

Print Friendly, PDF & Email

Vásárlási utalványt kapnak az idősek Dabason

Elkezdték a 65 év feletti lakosoknak kiosztani az idősek napi ajándékutalványokat Dabason. Az eddigi évektől eltérően a koronavírus járvány miatt nem szerveznek közös programot a szépkorúaknak.

Kőszegi Zoltán polgármester mondta el, mire használhatják fel az utalványokat. További részletek a Rádió Dabas weboldalán ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas külterületén a Mánteleki tó környezetrendezése és játszópark kialakítása valósult meg a VP6-19.2.1-33-3-17 azonosító számú pályázati felhívás alapján elnyert 15 MFt nem visszatérítendő európai uniós támogatás segítségével.

„ A dabasi Mánteleki tó turisztikai fejlesztése” projekt részleteiről IDE KATTINTVA olvashatnak részletes tájékoztatót oldalainkon, illetve a tóról és környékéről IDE KATTINTVA tekinthetnek meg összefoglaló anyagokat az érdeklődők.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata és a Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközség, valamint a Petőfi Baráti Társulás sikeres pályázatot nyújtott be a határokon átnyúló Szlovákia‐Magyarország Interreg pályázati kiírás keretében. A projekt célja a Kulturális örökség megőrzése,‐ Szlovák Alkotóház és Babamúzeum létrehozása Sáriban , valamint templomrekonstrukció megvalósítása Egyházkarcsa településen.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. szeptember 29-én (kedden)  17.00 órai kezdettel ülést tart,  MELYRE TISZTELETTEL MEGHÍVOM.

Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal III. emeleti tárgyaló (Dabas, Szent István tér l/b.)

Folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020, amely során személyesen keresik fel a gazdákat az összeírók.

A hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét felmérő, teljes körű, országos felvételből nyert adatok a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolják, ezért a pontos válaszadás a mezőgazdaságban dolgozók kiemelt érdeke. A felmérés első szakasza – amelyben online lehetett kitölteni a kérdőívet – június 5. és 30. között volt.

Print Friendly, PDF & Email

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Halász Boldizsár Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt a MAGYAR GULÁG című kiállításának megnyitójára.

Időpont: 2020. szeptember 29. 10 óra
Helyszín: Kossuth Művelődési Központ - Dabas, Szent István út 58.
A vendégeket köszönti:
Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere
Pánczél Károly, a térség országgyűlési képviselője
A kiállítást megnyitja: Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja

Print Friendly, PDF & Email

Időpont: 2020. szeptember 23. (szerda) 18 óra
Helyszín: Nemes-kúria (Dabas, Bercsényi u. 1.)
A részvétel ingyenes!

Földvári András, dabasi gyökerekkel (is) rendelkező világutazó az összes létező országban járt már, és az Elmentem világgá! című könyvében megírta saját történetét a Föld körüli útjáról, amely nem szűkölködött kalandokban…

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata, a Dabasi Fotóklub, a dabasi Kossuth Művelődési Központ, és a Galéria Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait  7. Házunk – Hazánk országos fotókiállítás megtekintésére.

A kiállítás megtekinthető: 2020. szeptember 19 - október 12.
Helyszín: Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóház

Print Friendly, PDF & Email

A Dabasi Polgármesteri Hivatal idén 14 esetben tett feljelentést a Dabasi Rendőrkapitányságon köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt.

A bizonyítékot a P+R parkolókban elhelyezett kamerák biztosították. A feljelentésekből már kilencet elbírált a Rendőrkapitányság, a többi folyamatban van. A kilenc feljelentésből egy egyesítésre került, mert ugyanaz volt az elkövető. Egy esetben figyelmeztetést alkalmaztak, hét esetben pénzbírság kiszabására került sor 15 000 és 50 000 Ft értékben.A kiszabott bírság összértéke 235 000 Ft, azaz átlag 33 571 Ft bírságot kell fizetnie annak, aki a szelektív, ill. ruhagyűjtő konténer mellé kommunális hulladékot helyez el.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas város területén 2020. szeptember 1-jétől előre láthatólag december 31-ig hétfőn és pénteken 8.00 és 18.00 óra között kizárólag szélmentes időben megengedett a kerti zöldhulladék égetése.

Ezt követően megszűnik a zöldhulladék helybeni szabályozásának lehetősége, ezáltal a zöldhulladék égetése TILOS lesz. A kivételes szárazság figyelembe vételével országos tűzgyújtási TILALOM lehetséges, tájékozódni a katasztrófavédelem honlapján lehet.

Print Friendly, PDF & Email

Bor- és süteménykóstolóval egybekötött ingyenes szabadtéri verszenei előadás - a gesztenyefák alatt - Radnóti Miklós szerelmes verseiből a Kosbor együttes és Turek Miklós színművész előadásában.

Helyszín: Halász Boldizsár Városi Könyvtár kertje,
Dabas, Ravasz László utca 2.
Időpont: 2020. szeptember 13. (vasárnap) 18.00 óra

 

Print Friendly, PDF & Email

Elektromos és elektronikai hulladékbegyűjtő akciót szervez a Dabasi Bóbita Óvoda közössége.

Időpontok:
2020. szeptember 14-től-16-ig (7.00-16.00 óráig)
2020. szeptember 17-én (6.00-9.00 óráig)

Print Friendly, PDF & Email

A KASZINÓ-TERASZ következő fellépője a HOLDFÉNYKERT.

Időpont: szeptember 11. péntek 19.00 órától
Helyszín: Kossuth Művelődési Központ ( 2370 Dabas, Szent István út 58.)
Jegyek elővételben: 1000 Ft., helyszínen 1500 Ft.
További információk: +36-30-383-2738

Print Friendly, PDF & Email

Tisztelt véleményező Partnerek!

Dabas Város Képviselő-testülete 98/2020. (Vll/.18.} számú ÖK. határozatában döntött - Dabas, Sári Ipari Parkban a 0437/62 hrsz.-ú telket, illetve Vitafort Zrt. telephelyét (0157/7, 0840/14, 0840/7, 0840/12, 0840/15 hrsz.) érintően - a hatályos településrendezési eszközök módosításának szükségességéről, és arról, hogy a változásra kijelölt két területet kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja, gazdasági fejlesztés megvalósítása érdekében. A tervezett rendezési szándékok a településfejlesztési koncepciójában foglaltakkal összhangban vannak.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.