2020. szeptember 29. kedd
Mihály
Holnap: Jeromos, Médea napja lesz

Archív híreink

FOLYTATÓDNAK TESTVÉR-TELEPÜLÉSI PROGRAMJAINK

Az  előző  évekhez  hasonlóan,  idén  is  sikeresen  vett  részt önkormányzatunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett „Testvér-települési együttműködés” pályázati felhíváson.

A program célja: a „Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének támogatása a testvér-települési együttműködések erősítése útján.

Emlékeztetőül! Ugyanezen felhívás keretében 2017-ben 15 dabasi fiatal utazott a vajdasági Zentára, majd a hozzájuk csatlakozó, 15 zentai diákkal együtt folytatták az útjukat a székelyföldi Barótra, ahol a helyi fiatalokkal együtt vettek részt rengeteg emlékezetes programban.

2018-ban a dabasi hivatal dolgozói szintén a baróti, majd a móc-vidéken  lévő  abrudbányai  kollégákkal  osztották  meg  szakmai tapasztalataikat és ismerkedtek a környék látnivalóival.Idén, dabasi és környékbeli pedagógusok kaptak lehetőséget egy baróti kirándulásra, ahol a „Határtalanul programban” résztvevő diákjaink által meglátogatott helyszínek megtekintése mellett folytattak eszmecserét a baróti és bardóci tanárokkal, valamint meglátogatták a helyi árvaházat.

A fenti találkozók részletei és képes beszámolói megtekinthetők Dabas város honlapján a „Testvér-települési programok és együtt-működések” menüpont alatt.

Szandhofer János
alpolgármester

 

 
 
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.