Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Archív híreink

Végre a Pest megyeieknek is lesz saját neuropátia szűrőközpontjuk!

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója és Dr. Kádár Éva, a Wörwag Pharma Kft. ügyvezető igazgatója 2018. 10. 10-én megnyitották a Pest Megyei Neuropathia Centrumot.

A neuropátia, vagyis az idegkárosodás a cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye, melynek következtében közel 4000 lábamputációt végeznek évente hazánkban, valamint sok esetben súlyos-életveszélyes szív-érrendszeri betegségekhez is vezet. Megfelelő vizsgáló eszközökkel könnyen és fájdalommentesen felismerhető, és a korai diagnózis életet menthet. A központ vezetője Dr. Berkes Klára főorvos.

Dr. Toldy-Schedel Emil főigazgató beszédében kiemelte, hogy a kórház számára a kardiológiai betegek komplex ellátása mellett kiemelt jelentőségű a kardiológiai betegségekkel gyakran egyidejűleg megjelenő cukorbetegség komplex megközelítése és kezelése. A végtagokon jelentkező, az érzékelés zavarát okozó perfériás neuropátia szűrése és kezelése mellett a kardiológiai betegségekben is jelentős szerepet játszó autonóm neuropátiás eltéréseket is vizsgálják majd. A centrumban elérhetővé válik a XXI. századi elveknek megfelelő komplex kezelési metódusok tárháza, az életmódváltásban a betegek segítséget kapnak a képzett szakdolgozóktól, akik munkáját pszichológus, dietetikus, lelkigondozó, gyógytornász team segíti majd.

A neuropátia leggyakrabban a cukorbetegség szövődményeként alakul ki a kezeletlen, tartósan magas vércukorszint miatt. Egyik fajtája az érzésvesztéssel vagy érzéscsökkenéssel járó szenzoros neuropátia, melynek következtében a betegek elvesztik fájdalomérző képességüket, vagyis nem veszik észre a sérüléseket, miközben a lábuk sérülékenyebbé válik. Ez a szövődmény okozza a lábamputációk jelentős részét, melyből évente 3-4 ezret meg lehetne előzni a neuropátia korai felismerésével és okaira ható kezeléssel. A betegség másik formája az úgynevezett autonóm neuropátia, vagyis a vegetatív idegrendszer működésének zavara. Ez többek között a szív- érrendszer területén okoz súlyos problémákat, de jelentkezhet az emésztőrendszerben, vagy a szexuális funkciókban is. A neuropátiás cukorbetegek jóval nagyobb valószínűséggel halnak meg szív-érrendszeri betegségben, mint azok, akikben nem alakul ki neuropátia.

A Wörwag Pharma egy 5 millió forint értékű Q-Sense készülékkel, számítógéppel és egy diagnosztikai csomaggal támogatja a központ működését. A Q-Sense készülék a hőérzékelés mértékét méri, így a vékony idegrostok már korai, kismértékű neuropátiás elváltozását is jelezni tudja. Segítségével meg lehet határozni, hogy a beteg mennyire érzi a meleget vagy a hideget és azt is, hogy hány fokos meleget vagy hideget érez fájdalmasnak. Számszerűsíthető, összehasonlítható és megismételhető eredményeket ad, vagyis utánkövetéssel a kezelés hatékonysága is kimutatható. A Q-Sense alkalmazása teljesen biztonságos, nem okoz sérüléseket, mint ahogy a neuropátia szűrésére alkalmas többi vizsgálat is gyorsan, fájdalommentesen, jelentős beavatkozás nélkül elvégezhető. A Q-Sense mellett a vállalat 120 csomag Neuropad és egy szenzoros neuropátia szűrésére alkalmas diagnosztikai készlettel – kalibrált hangvillával, Tip-thermmel, monofilamenttel is támogatja a centrum működését.

A Wörwag Pharma 1998 óta építi és bővíti a neuropátiák felismerését segítő országos diagnosztikai hálózatot. A cég biztosítja a centrumok részére a korszerű diagnosztikai eszközöket, és az ott dolgozó szakemberek képzését is támogatja. Ennek a munkának eredményeként nyílt meg 2018 októberében a 16. felnőtteket ellátó neuropátia centrum a Budapesti Szent Ferenc Kórházban. Az országos hálózat évente 8000 beteg szűrését teszi lehetővé.

A Pest Megyei Neuropathia Centrum hétfőn 14:00-18:00 óra között, pénteken 10:00-14:00 óra között fogadja a betegeket. Előjegyzést kérni szerdán és csütörtökön 10:00-12:00 között a +36 30 739 4009 vagy a +36 1 392 8243-as számon lehet.

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.