2020 ÉV ESEMÉNYEI

Ebben a kategóriában találhatja meg a városunkban 2020-ban történt rendezvények, események képgyűjteményeit témák szerint csoportosítva.

A képeket szerzői jog védi! A képek bármilyen nyilvános felhasználása csak a Kabinetiroda engedélyével lehetséges!

 

Évtizedes hagyomány városunkban, hogy Semmelweis Ignác születésnapján az egészségügyi dolgozókat köszöntjük, ezáltal is kifejezve köszönetünket és hálánkat egész éves munkájukért. Idén a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzet átformálta minden ember életét és olyan új kihívások elé állított mindenkit, amely lelkileg és mentálisan egyaránt próbatételt jelentett. Semmelweis Ignác és dabasi Dr. Halász Géza példája sokunkban felrémlett az elmúlt hónapokban, hiszen ők olyan tudományos eredményeket értek el a nagy, tömeges megfertőződések és járványok orvoslásában, amelyek alapjaiban változtatták meg az egészségügyet.  

Kőszegi Zoltán polgármester kiemelte, hogy egy olyan új helyzettel kellett megbirkózni, amire nem volt idő felkészülni, de közös összefogással, az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájával sikeresen vettük az első akadályt.  

 
Janza Kata színművésznő nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy dalaival köszönthette az egészségügyi dolgozókat, műsorával pedig hol könnyeket, hol pedig mosolyt csalt a jelenlévők arcára.  
 
A Dabas Egészségügyéért Dr. Halász Géza-díjat a Köszönet és hálaadás évében dr. Sásdi Endre háziorvos vehette át, aki már több mint harminc éve magas színvonalú szakmai tudással szolgája Dabas lakóit.  

Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
Semmelweis-napi lélekápolás
 
 
Powered by Phoca Gallery